Közel 70 új repülőgépének átvételét halasztja el az International Airlines Group, mivel az idei évre 50 százalékkal kisebb utasforgalommal számol az előző évihez képest. Willie Walsh vezérigazgató, aki március végével távozott volna, bejelentette, hogy szeptember végéig marad a légitársasági csoport élén.

A British Airways, az Iberia, az Aer Lingus, a Vueling és a Level tulajdonosa, az International Airlines Group (IAG) holding az első negyedévi pénzügyi beszámolójában fejtette ki, hogy mire számít az év hátralévő részben, és milyen intézkedéseket tett azért, hogy a koronavírus-járvány okozta válsághelyzetben is túléljen.

A társaság amellett, hogy csökkentette a fizetéseket, a tőkeköltést is 1,2 milliárd euróval mérsékelte, ennek részeként 68, idénre tervezett gépátvételt halaszt el más, egyelőre nem ismertetett időpontra.

Fotó: AIRportal.hu

Ez azzal is indokolható, hogy az IAG nem számol a gyors fellendüléssel, előrejelzésük szerint 2023-nál korábban nem fog visszaállni a légiközlekedés a járvány előtti szintre.

A cégek az utazási korlátozások feloldásával júliusban kezdenék meg a kapacitás emelését, de az idei évben így is 50 százalékkal kisebb utasforgalomra számít az IAG, mint egy évvel korábban.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A taglégitársaságok 2019-ben 118 millió utast szállítottak, ez alapján idén 60 millió körül várja a holding a számukat.

Az IAG a tavalyi első negyedévben 135 millió euró üzemi és 70 milliós adózott nyereséggel zárt, de most az eredmény negatívba fordul: üzemi szinten 535 millió euró veszteséget könyvelt el, egyszeri tételek nélkül az adózott eredmény 556 millió euró veszteséget mutatott.

A holding is felhívta a figyelmet arra, hogy a következő, június 30-án záruló második negyedév ennél sokkal rosszabb lesz.

Reményt keltő azonban, hogy a vállalat szabad készpénzállománya 10 milliárd euró volt április 1-jén.

Az üzemelés költségét pedig megfelezték, hetente 200 millió euróba kerül a cég életben tartása, de a leépítések így sem kerülhetők el.

Willie Walsh, az IAG vezérigazgatója idén március végén távozott volna a cégtől, de a járvány miatt úgy döntött, távozását szeptember 24-ére halasztja, utódja, Louis Gallego, az Iberia vezetője ekkor veszi át tőle a teendőket.