Az ukrán hajtóművek beszállítási problémái miatt áthajtóművezi a Be-200-as kétéltű repülőgépet a gyártó, és ha már hozzányúl, akkor nyugati vevők részére is alkalmassá, vonzóvá szeretné tenni a típust.

Mint arról beszámoltunk, a kiéleződött orosz-ukrán politikai konfliktushelyzet miatt Ukrajna nem szállít több repülőgépalkatrészt egyetlen korábbi orosz partnerének sem, így az oroszok kénytelenek újrahajtóművezni az An-148-as mellett a Be-200-ast is, ha továbbra is gyártani szeretnék azt.

Forrás: Flickr – Aleksander Markin

A gyártó UEC vezérigazgatója a választott új erőforrás mellett azt is bejelentette, 2020 előtt biztosan nem száll fel az variáns, azonban akkor más módosításokról még nem ejtettek szót sem.

Az UEC most az oroszországi Gelendzhik városában tartott Hydroaviasalon-2018 szakkiállításon mutatta be részletesen, mik a tervei a típussal.

Az orosz konszern francia együttműködéssel szeretné továbbfejleszteni és átalakítani a SaM146 típusú sugárhajtóművet, amit ennek keretében digitális vezérlőrendszerekkel szerelnének fel.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

„A projekt lényegében megteremti a lehetőségét egy teljesen új repülőgép létrehozásának a legendás Be-200-as alapjain”mondta el Anatoly Serdyukov, a Rostec légiiparért felelős vezetője.

Hozzátette, a módosításokkal a Be-200 megszerezheti a globális piacra történő kilépéshez szükséges engedélyeket, és remélik, hogy lesz rá kereslet, akár a tengerentúlról is.

A bejelentések hatására máris befutott az első két megrendelés az UEC-hez, ráadásul éppen a célpiacról, Chile kettő plusz három opciós, az Egyesült Államok pedig négy plusz hat opciós szerződést írt alá.

A típust jelenleg csak Azerbajdzsánban és Oroszországban használják, fő üzemeltetője az orosz Vészhelyzetek Minisztériuma (EMERCOM), és van még egy négy gépes kínai megrendelés is, amelyet a gyártó jövőre kezd el teljesíteni.