Concorde, te csodás
Sok mindent lehet mondani a Concorde-ra, de azt, hogy nem szép azt nem, legalábbis nekünk nagyon tetszik.
Ennél jobb repülős videót ma már nem tudunk mutatni!
Ennél jobb repülős videót ma már nem tudunk mutatni!
Budapesti járatot is törölt a Turkish havazás miatt
Négyszáz járatot, köztük két budapestit is törölt a Turkish Airlines havazás miatt.
Nem akarunk meghalni – nyugtatta az utasokat egy Ryanair sztyuvi
A Glasgow - Dublin járat nyolc órás késése miatt háborgó utasokat akarta megnyugtatni ezzel a Ryanair légiutaskísérője - nem jött be.
Csodás leszállások a festői szépségű Madeira-ról
Érdekes leszállások Európa egyik legkülönlegesebb és a pilóták számára sokszor nagy kihívásokat tartogató repülőteréről.
Heavy-csokor szombat estére
Mutatunk egy videót a kedvenc helyünkről, ki találja ki, hogy hol lehet rövid idő alatt ennyi szélestörzsű gépet látni?
Vitézy Dávid lett a Közlekedési Múzeum főigazgatója
Az emberi erőforrások minisztere a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum (MMKM) főigazgatói feladataival Vitézy Dávidot bízta meg.
Sok aprósággal könnyít nagyot a 777-esen a Boeing
Az amerikai repülőgépgyártó rövid videójában mutatja be azokat az apróságnak tűnő módosításokat, melyekkel sokkal könnyebbé teszik a 777-est.
Tendert írt ki a Budapest Airport reklámfelületei értékesítésére
A Budapest Airport (BA) 7-10 évre szóló koncessziós pályázatot ír ki a repülőtéren található reklámfelületek üzemeltetésére.
Mutatjuk a 2015. év Airbus számára legfontosabb pillanatait
Az Airbus videó összefoglalója a 2015-ös évben, az európai repülőgépgyártó életében történt legfontosabb eseményekről.
Öt hajtóművel repült a Qantas egyik Boeing 747-ese
Nem az ötödik elemet, hanem egy ötödik hajtóművet szállított az ausztrál légitársaság egyik Jumboja.
Ennél jobb repülős videót ma már nem tudunk mutatni
Havazás és ónos eső helyett egy kis relaxációs pilótafülke-videó, dőljetek hátra és élvezzétek a repülést.
Februártól lesz minibusz a reptéren
A korábbi szállító cég szerződése a múlt év végén lejárt, az új társaság pedig várhatóan februárban kezdi meg működését miniBUD néven.
Nincs fennakadás a Liszt Ferenc repülőtér forgalmában
A havazás miatt nem alakultak ki késések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Magyarország aranyérmes az európai úti célok között
Magyarországon regisztrálták a legnagyobb növekedést a nemzetközi turistaérkezések számában a 2015-ös évben.
Nem lettünk volna a pilóták helyében, amikor…
...ilyen erős oldalszélben kellett leszállniuk ezekkel a turboprop gépekkel.
Ha nem engednek be az ajtón, szállj be az ablakon…
A United pilótája úgy tűnik komolyan vette ezt és a Boeing 737-es ablakán keresztül szállt be az első tiszt székébe.
Tanuljunk repülni, de ne így :)
Boldog és vidám Új Évet kíván minden olvasójának, követőjének az AIRportal.
Nézzünk körül a Qatar Airways óriásgépének fedélzetén
Rövid fedélzeti bemutató a Qatar Airways egyik Airbus A380-asán.
2015 legjobb videói: Megemelte a Jumbot a tájfun szele
Így emelgette az orkán erejű szél a China Airlines Cargo Boeing 747F repülőgép orrfutóját.
2015 legjobb videói: Kötelékben egy Emirates A380-assal
Kötelékben repülni jetpack-kel egy Emirates Airbus A380-assal, Dubaj felett azért elég menő. Mutatjuk ezt a nem mindennapi videót.
2015 legjobb videói: Kilátás egy pilóta „irodájából”
Egyik kedvenc 2015-ben bemutatott videónk Rodrigo David kapitány A320 pilótafülkében készült összeállítása.
Magyarországot népszerűsítő kampány indult a repülőtéren
Magyarország turisztikai vonzerőit és az adott helyszínekhez kapcsolódó magyar élelmiszeripari termékeket népszerűsítő kampány indult a budapesti repülőtéren.
2015 legjobb videói: Tízpontos leszállás Ruslan-módra
Volt némi oldalszél, amikor ez az Antonov An-124-es leszállt Nizza repülőterén.
2015 legjobb videói: Lélegzetelállító figurák Dreamlinerrel
Lélegzetelállító felvételeket tett közzé a Boeing a Vietnam Airlines 787-9 Dreamliner gépének a párizsi légiszalonra előkészített bemutatójáról.