Miután több mint egy hónappal az esetet követően a helyi és nemzetközi médiában is botrány kerekedett, komoly következményei lettek, hogy az Air India New York–Delhi járatának üzleti osztályán egy erősen ittas férfi levizelt egy nőt.

Az eset 2022. november 26-án történt az Air India New York (JFK) – Delhi közötti, AI 102-es számú járatát teljesítő Boeing 777-300ER repülőgép üzleti osztályán a Reuters híre szerint, amikor egy erősen ittas állapotban lévő fiatal férfi levizelte egy 70 éves nő utastársát.

A légiutaskísérők igyekeztek megtisztítani és fedélzeti takarókkal lefedni a szennyezett, kellemetlen szagú ülést, de az áldozat – teljesen érthetően – így sem volt hajlandó visszaülni a helyére. A sokkos állapotba került nőt nem tudták átültetni másik helyre, mert az üzleti osztály tele volt, és bár az első osztályon még voltak szabad helyek, azt a kapitánynak kellett volna engedélyeznie. Ezért órákat kellett várakoznia a légiutaskísérők lehajtható ülésén.

Miután az eset híre bejárta a helyi és a nemzetközi médiát az Air India elismerte, hogy sem még a repülés közben, sem utólag nem kezelték megfelelően a panaszt.

Fotó: AIRportal.hu

A Tata-csoport irányítása alatt működő légicég közölte, hogy az érintett járat négy légiutaskísérőjét és egy pilótáját felfüggesztette a munkavégzés alól a vizsgálatok lezárultáig. A légitársaság felülvizsgálja továbbá a fedélzeti incidensek kezelésével, azok jelentésével és kivizsgálásával kapcsolatos folyamatait.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Emellett felvetődött az is, hogy az Air Indiának felül kellene vizsgálnia az alkoholos italok fedélzeti felszolgálásával kapcsolatos szabályait is, illetve hangsúlyozták azt is, hogy a személyzetnek minden esetben gondosan kell mérlegelnie, hogy az ittas állapotba került utasok számára megtagadják a további fogyasztást.

Nem úszta meg végül a botrányosan viselkedő utas sem, aki, mint kiderült, a Wells Fargo bank indiai egységének alelnöke volt, és a botrány nyilvánosságra kerülését követően elbocsátották állásából, emellett a rendőrség letartóztatta és 14 napos vizsgálati fogságba helyezte.