Az eredetileg tervezett októberi időpont helyett két hónappal korábban, már augusztus 1-jén üzembe helyezhetik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B termináljának meghosszabbításaként épült utasmólót. A futópálya felújítása is két héttel előrébb tart, mint tervezték.

Stephan Schattney, a Budapest Airport Műszaki Központjának igazgatója a sajtó számára szervezett bejáráson azt mondta, a két hónapos előny abból fakad, hogy télen a kedvező időjárás miatt gyorsabban tudott a kivitelező KÉSZ haladni, másrészt a repülőtér is sürgette a kivitelezőt.

Ennek köszönhetően augusztus első felében már átadhatják az utasoknak az épületet, amely mintegy 12 ezer négyzetméterrel növeli meg a repülőtéri terminál területét. Emellett azonban a Budapest Airport azt is tervezi, hogy az A és B terminálokból nyíló utasbiztonsági áteresztő pontokon újabb utasbiztonsági ellenőrző sávot alakít ki, részben a SkyCourt kereskedelmi tereinek rovására.

A 220 méter hosszú és 30 méter széles mólón 10 beszállítókapu lesz, de a most is látható, a terminál épületéből kinyúló kapuk képesek a buszos és gyalogos beszállítás ellátására is.

Az új mólón 3 szélestörzsű és 4 keskenytörzsű repülőgépet tudnak egyszerre kiszolgálni, csak kesenytörzsűből pedig akár 10 is elfér egyszerre. A 2B terminálon akár 4-5 szélestörzsűt is ki tudnak majd szolgálni egyszerre utashíddal rendelkező állóhelyen (a régi és megmaradó, erre alkalmas állóhelyekkel is kalkulálva).

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A beruházás értéke 8 milliárd forint, amelybe az új épületen kívül az U gurulóút meghosszabbítása is bele tartozik.

Az igazgató a futópálya bejárásakor azt mondta, tavalyi projekttel együtt összesen 2200 méteren cserélték le a beton burkolatot, cserélték ki a pályába épített fényeket és kábeleket.

A 31L pályavégre új, CAT III/B műszeres leszállító berendezést (Instrumental Landig System – ILS) telepítettek, amely alacsony látótávolságnál is képes a gépeket a pályára irányítani és segíteni a leszállást. Emellett a bevezető fénysort és a futófényeket is kicserélték: a pályában 300, a leszállító fényeknél 278 fényforrást cseréltek.

Az előzetes menetrendhez képest 15 nappal előrébb járnak, de a végső átadás időpontja egyelőre még bizonytalan. Az eredeti tervek szerint június 30-án kell visszaadni a pályát a repülőgép-forgalomnak.