Toborzó felhívást tett közzé az Airport Service Budapest Zrt., az új ferihegyi földi kiszolgáló cég a repülőgép- és utaskiszolgálási alapfunkciók mellett VIP lounge üzemeltetésére, jegyértékesítésre és légiáru-szállítással kapcsolatos tevékenységekre is keres dolgozókat. A meghirdetett munkakörök alapján úgy tűnik, hogy ultra low-cost légitársaság kiszolgálására is készül.

A felhívást a vállalkozás honlapján tették közzé, valamint a repülőtér olyan területein is kihelyezték információink szerint, ahol a földi kiszolgáló dolgozók gyakran megfordulnak (pl. öltözők, személyzeti pihenők).

Az új földi kiszolgáló cég vélhetően elsősorban a felszámolás alatt álló Malév GH dolgozóit próbálja átvenni, bár az állami cég és vele együtt a munkahelyek megszűnésének időpontja egyelőre nem ismert.

A jelentkezési lap szerint az Airport Service Budapest Zrt. gyakorlatilag minden fontos földi kiszolgálással kapcsolatos munkakörre keresi a jelentkezőket, így az utas- és a repülőgép-kiszolgálás (rampa) területre is. A jelentkezők akár több munkakört is megjelölhetnek az adatlapon az alábbiak közül:

  • repülőgép kiszolgálás és eszközkezelő
  • terhelés és súlypontszámító
  • forgalmi ügyeletes
  • utaskiszolgáló
  • utaskezelő
  • jegyértékesítő
  • poggyászméret ellenőrző, díjbeszedő
  • lounge VIP kiszolgáló
  • elveszett poggyász kezelő
  • cargo árukezelő
  • egyéb (a jelentkező tölti ki)

A felsorolásból látható, hogy a vállalat ultra low-cost légitársaság kiszolgálására is készül, erre utal, hogy külön „poggyászméret ellenőrző, díjbeszedő” munkakörre keres embereket.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ők azok az utasok körében nem túl nagy népszerűségnek örvendő munkatársak, akik a beszállítás előtti sorban állásnál ellenőrzik például a Wizz Air utasait, hogy belefér-e a kézipoggyászuk a megadott keretbe.

Forrás: asaviation.eu

A jelentkezést az Airport Service Budapest Zrt. honlapján lévő online űrlapon keresztül, vagy az ott megadott emailcímre lehet elküldeni, de személyesen a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a 2A és 2B terminált összekötő folyosón található csomagmegőrző irodában is le lehet adni.

A jelentkezési lapon nettó bérigény megjelölésére is lehetőség van egy külön sorban.

A dokumentum egyúttal adatkezelési hozzájáruló nyilatkozat is, amelyben a jelentkező a pályázati eljárás lezárását követő 15 nap, vagy a pályázat benyújtásától számított 3 hónap időtartamra engedélyezheti adatai, önéletrajza, pályázati anyaga megőrzését és kezelését a cégnek. A választott időtartamra ahhoz is hozzájárulását adja a jelentkező, hogy személyre szabottan értesíthesse, személyes interjút szervezhessen, valamint képzettségének és szakmai tapasztalatának megfelelő állásajánlattal megkereshesse a vállalat.

Régi reptéri cég új névvel és új tulajdonosokkal

Július elején beszámoltunk arról, hogy az Airport Service Budapest Zrt. 2020. június 24-én kapta meg a kiterjesztett földi kiszolgálási engedélyét, amely fővállalkozóként is feljogosítja a teljes körű földi kiszolgálási tevékenységre a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Az Airport Service Budapest Zrt. (korábbi nevén Airport Security) eddig más cégek alvállalkozójaként végezhette tevékenységeit, de immár közvetlenül a légitársaságok partnereként is végezheti a munkát, a légiközlekedési hatóságnak a földi kiszolgálási engedélyekkel rendelkező cégeket felsoroló, nyilvánosan elérhető adatai szerint.

A vállalat korábban Demján Sándor érdekeltségeihez tartozott, a nagyvállalkozó 2018-as halála után tulajdonosváltás volt. A cég nevét 2019. július 16-án változtatták meg Airport Service Budapest Zrt-re, a 2020. június 3-án benyújtott éves beszámolója szerint a B+N Referencia Zrt. (33,4%), a CIVIL Zrt. (33,4%), a VALTON-SEC Zrt. (33,2%) tulajdonában van, a 2019. december 31-én érvényes állapot szerint.

Négy földi kiszolgáló a startvonalon a megszűnő Malév GH piacrészéért

Amint megírtuk, az állami tulajdonú Malév GH Földi Kiszolgáló Zrt. felszámolását a 2020. június 8-i végzésében rendelte el a Fővárosi Törvényszék. Az állami földi kiszolgáló társaság megszűnésével a budapesti repülőtéren négy, teljes körű földi kiszolgálási engedéllyel rendelkező cég marad.

A török Celebi és a brit Menzies mellett földi kiszolgálási tevékenységek végzéséhez szintén engedélyekkel rendelkezik az idén alakult BHS Hungary Földi Kiszolgáló Kft., valamint az állami földi kiszolgáló cég eddigi alvállalkozója, az Airport Service Budapest Zrt.

De ahogy július végén beszámoltunk róla, a magyar alapítású BHS Hungary Földi Kiszolgáló Kft-t felvásárolta a délkelet-európai piacon meghatározó, több mint 30 repülőtéren jelen lévő görög Goldair-csoport.