A madridi nemzetközi repülőtéren március óta mintegy 15 ezren késték le repülőjárataikat az útlevél-ellenőrzést végző személyzet hiánya miatt.

A spanyol sajtó az Iberia légitársaságra hivatkozva azt írta, hogy a vállalat tájékoztatása szerint az úti okmányokat ellenőrző fülkék előtt hosszú sorok alakulnak ki. Példaként említett több nemzetközi járatot az elmúlt napokból, amely csak késve tudott elindulni, mert megvárta az utasokat.

A spanyol közszolgálati televízió (TVE) keddi riportjában arról számolt be, hogy délelőtt több mint 45 percet kellett várniuk a 4-es terminál utasainak, mire sorra kerültek az ellenőrzésnél.

A spanyol légitársaságok szövetsége (ALA) szerint a probléma nem csupán a fővárost, hanem az ország más, jelentős nemzetközi forgalmat bonyolító repülőtereit is érinti, példaként sorolva Alicante, Málaga, Palma vagy Barcelona légikikötőit.

Az Adolfo Suárez Madrid-Barajas Airport 4-es termináljának csarnoka. (Forrás: AENA)

A szövetség emlékeztetett: többször kérte a belügyminisztériumot, hogy növelje az ellenőrző személyzet létszámát, valamint engedélyezze, hogy a brit turisták ismét használhassák az automata ellenőrzőkapukat, éppúgy, mint a Brexit előtt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Isabel Rodríguez kormányszóvivő a kabinet keddi ülését követő sajtótájékoztatón bejelentette: a nyári időszakra 200 rendőrrel erősítik meg az útlevelek ellenőrzését a fővárosi Adolfo Suárez Madrid-Barajas repülőtéren, amellyel 600-ra emelkedik a feladatot ellátó személyzet száma.

Véleménye szerint a sajtóban megjelentekkel ellentétben nincs szó káoszról, csak kivételes esetekről, amelyeket több a schengeni övezeten kívülről érkező járat egybeesése okozott.