Több pénzt spórolnak az Airbus A220-asok az airBaticnak, mint várták, az új regionális típusok ugyanis költséghatékonyabban üzemelnek, mint azt a mérnökök ígérték – nyilatkozta Martin Gauss, a rigai hibrid légitársaság vezetője az ATW Online-nak.

Az airBaltic indító légitársasága volt az akkor még Bombardier CS300-asnak hívott típusnak, és összesen 80-ra darabra adott le rendelést, ha az opciókat is beszámítjuk. A társaság célja, hogy kizárólag Airbus A220-asokat üzemeltessen. Úgy tűnik, jó lóra tettek ezzel a típussal, az egykor a Malévet is vezető Martin Gauss elmondása szerint elég tapasztalatuk van már a géppel ahhoz, hogy visszaigazolják: jobb az üzemanyag-fogyasztása, mint azt korábban várták.

Elmondása szerint jelenleg 800 dollárba kerül egy tonna kerozin és a korábbiakhoz képest az A220-asok szektoronként 22 százalékos üzemanyag-megtakarítást jelentenek, ez pedig még a viszonylag kicsi airBaltic számára is hatalmas összeg. Erre is reflektálva Gauss azt kívánta, bárcsak a végére érnének a flotta átalakításának, mert minél több repül az A220-asból náluk, annál nagyobb a megtakarítás.

Forrás: airBaltic

Az eddigi üzemet mindössze egy hajtóműfejlesztési csomag telepítése okozta, de az eset minden Pratt & Whittney áttételes hajtóművet érintett. 2016-óta a cégnek 50 hajtóműcserét kellett végrehajtania az A220 flottán, de úgy tűnik, a viharfelhők elvonultak, 2019-től az Airbus időben tud majd új gépeket szállítani.

Martin Gauss közlése szerint eddig 1,7 millió utast szállítottak a regionális típussal, az utasok többsége tehát már A220-asokkal repül. Eddig 12 érkezett meg a rigai bázisra, idén még egyet vesznek át, 2019-ben pedig további 8 készül el a kanadai Mirabelben.

Hirdetés

Az airBaltic jelenleg három típusból álló flottát üzemeltet, 11 darab Boeing 737-es és 12 Bombardier Dash Q400-as szolgál, előbbieket 2020-ig, utóbbiakat 2023-ig vezetik ki és mindegyiket A220-300-asokkal helyettesítik. Ha az airBaltic lehívja az opciót, akkor a nyolcvanadik gép 2025-ben érkezhet meg Rigába.