Megduplázta első féléves adózott eredményét az Emirates az előző évihez képest a javuló utasforgalmi adatoknak is köszönhetően.

A társaság honlapján közölt adatok szerint a légitársaság árbevétele a szeptember 30-ával végződött félévben 12,1 milliárd dollárt tett ki, 6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A pontos költségszint említése nélkül az Emirates azt közölte, hogy üzemelésre 4 százalékkal többet fordított, mint egy évvel korábban főként a kerozin árának 14 százalékos drágulása miatt, adózott eredménye a tavalyi 214 millió dollár után idén így is 111 százalékos növekedéssel 452 millió dollárra javult.

Az eredmények hátterében részben a javuló utasforgalmi adatok figyelhetőek meg. Az Emirates az első félévben 29,1 millió utast szállított, ez 4 százalékos javulásnak felel meg, a járatok töltöttsége pedig 1,9 százalékpontot javulva 77,2 százalékra emelkedett. Ez azonban még így is elmarad a nagy európai hálózatosok 80 százalék fölötti átlagos kihasználtságától.

Fotó. AIRportal.hu

Kisebb mértékben az árfolyamhatás is közre játszott az eredmények javulásában, mivel a fő piacok valutái erősödtek az amerikai dollárral szemben. Ezt a hatást viszont  ellensúlyozta a kerozin árának emelkedése.

A 2017-18-as pénzügyi év első hat hónapjában az Emirates tíz új repülőgépet vett át – négy Airbus 380-ast, illetve hat Boeing 777-est, és további kilenc szélestörzsű repülőgép érkezik a tervek szerint a légitársasághoz a pénzügyi év vége előtt. Ezzel egyidejűleg az Emirates öt régebbi repülőgépet szerelt le a flottából, és még négyet von ki a forgalomból 2018. március 31-e előtt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A szállítmányozási üzletág 1,3 millió tonna forgalommal 5 százalékos volumennövekedést produkált, és 8 százalékos hozamnövekedést ért el.