Megint elhalasztották az Alitalia megmentésével kapcsolatos végleges tervek elkészítésének határidejét, most november 21-ét jelölték meg újabb céldátumként a talán soha véget nem érő folyamatban.

Az olasz ANSA hírügynökség jelentése szerint Stefano Patuanelli gazdaságfejlesztési miniszter két feltételhez kötötte a végleges megmentési terv elkészülésének határidejét. A jelentkezőkkel azonnal egyeztetnie kell a Ferrovie dello Stato állami vasúttársaságnak, emellett az Alitalia irányítóinak közvetlen beavatkozási lehetőséget kell biztosítani.

Úgy tűnik tehát, hogy az előző kormány által kiválasztott Atlantia vállalat és Delta Air Lines valami miatt nem tudott megállapodni a végleges ajánlattételről, és most már a minisztérium is megelégelte a huzavonát, ezért kötötte két feltételhez is az újabb halasztást. Ezzel ugyanis reményeik szerint elérhető, hogy egy hihető és érett ajánlatot hoznak össze, amelyben nem csak üres ígérgetések lesznek.

Fotó: AIRportal.hu

A legutóbb határidő október 15-én járt le, és azóta semmi sem lett tisztább ebben a szappanoperában. Sőt, két nappal a határidő után az olasz kormány a Reuters szerint nyilvánvalóvá tette, hogy szívesen látja az ügyletben a Lufthansát is, amely korábban már kinyilvánította, hogy érdekli az olasz cég, de csak karcsúsítás után. Majd az Atlantiával és a Delta Air Lines-szal kezdték meg a tárgyalásokat.

Eközben az ANSA arról is beszámolt, hogy a határidő eltolása miatt az olasz kormány újabb hitelt adott az Alitaliának, 350 millió euróval segítette ki a 2017 áprilisa óta csődvédelemben működő légitársaságot. Az áthidaló kölcsönt vállalatirányítási feladatokra fordíthatják, így a társaság tovább üzemelhet a megoldás megtalálásáig.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.