Vasárnap kiadták a járványügyi készültségi időszakra vonatkozó részletes utazási szabályokat, az állam szeptember 1-től egy hónapra visszaállítja a határellenőrzést. Továbbra is beléphetnek a magyar lakcímmel rendelkező külföldiek, és szomszéd országba való ingázás is engedélyezett lesz.

A kormányrendelet a nem hivatalos célú határátlépésre terjed ki, szövege szerint a magyar állampolgárokon kívül csak az  külföldi léphet be az országba, aki állandó tartózkodási engedéllyel, vagy az idegenrendészeti hatóság valamely jogcímen 90 napot meghaladó idejű tartózkodásra kiadott, érvényes, Magyarország területén való tartózkodásra jogosító engedéllyel rendelkezik.

Forrás: Budapest Airport

Emellett többek között visszatérhetnek azok a sportolók, akik külföldi rendezvényen voltak, és magyar klub szerződtette őket, illetve azok a külföldiek is, akiknek bírósági eljárás miatt kell Magyarországra utazniuk, vagy a központi igazgatási szerv meghívólevelével üzleti okokból érkezik.

Beléphet az is, aki hitelt érdemlően igazolja, hogy a  határátlépésre jelentkezés napját megelőző 6 hónapon belül átesett a COVID-19 betegségen.

Szomszédos állam polgárai és az ott élő magyarok legfeljebb 24 órára, az államhatártól számított 30 kilométeres távolságon belülre léphetnek be.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A külföldről érkező nem magyar állampolgár akkor léphet be, ha egészségügyi vizsgálatnak veti magát alá, és az a fertőzés gyanúját nem állapítja meg.

A hazatérő magyarok a határátlépés során kötelező egészségügyi vizsgálaton eshetnek át, fertőzés gyanúja esetén házi karantént rendelnek el, ennek idejét a rendelet nem rögzítette.

Tizennégy napos házi karantén vár minden magyarra, aki átlépi határt, de ez öt napon belüli két, legalább 48 óra különbséggel már itthon elvégzett negatív vírusteszttel kiváltható.

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken jelentette be, hogy szeptember 1-jétől ismét szigorodnak az utazási szabályok, akkor a részletes szabályokat tartalmazó kormányrendeletet későbbre ígérte.

Cikkajánló:

Így szabadulhatsz mihamarabb a karanténból egy külföldi utazás után