Címlap Címkék Magyarország

Címke: Magyarország

Tényleg francia részvétellel vásárolja meg az állam a Budapest Airportot

Az Európai Unió hivatalos lapjában megjelent közlés szerint a francia Vinci Airports vállalattal közösen veszi meg a magyar állam a Budapest Airportot, a repteret eddig irányító, kanadai tulajdonú AviAlliance pedig egy másik hirdetmény szerint az athéni reptér teljes irányítását szerzi meg.

A Balatonba zuhant egy rendőrségi helikopter

A Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának MD 500E típusú helikoptere szenvedett balesetet Balatonszéplak közelében a parttól mintegy 300 méterre, kétfős legénységet egy közelben tartózkodó hajó mentette ki.

Ajánlatot tett a Budapest Airport visszavásárlására a kormány

Magyarország a Budapest Airport részvényeinek 51 százalékát vásárolná meg egy állami befektetési cégén keresztül, a fennmaradó 49 százalékot pedig egy másik repülőtér-üzemeltető vállalat venné meg a Bloomberg forrásai szerint.

Jelentősen csökken a légiközlekedési különadó az izraeli járatoknál

Egy módosítás értelmében Izrael esetében az európai útvonalaknál alkalmazott összeget kell az országba induló utasok után kifizetni.

Új légügyi egyezmény Magyarország és Kína között: akár heti 42-re nőhet a járatok száma

Új légügyi megállapodást kötött Magyarország és Kína, amelynek nyomán a jövőben akár kétszeresére, heti 42-re is nőhet a két ország között üzemelő járatok száma.

Megint módosították a légiközlekedési különadót

Egy friss rendelet értelmében a korábban már környezetvédelmi alapúvá alakított teher a legjobb kategóriában olcsóbb, míg a legrosszabb esetén drágább lesz.

Meghaladta a járvány előttit a HungaroControl által kezelt forgalom 2022-ben

Közel 1,1 millió járat biztonságáról gondoskodtak a magyar légiforgalmi irányítók és repüléstájékoztatók tavaly, a hazai és a koszovói légtér forgalma is meghaladta a 2019-est, a Magyarországon átrepülő járatok száma pedig rekordot döntött.

Most a környezetvédelmi alapú adót idiótázza a Ryanair

Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója üdvözli az extraprofit-adó környezetvédelmi alapúvá alakítását, álláspontja szerint ez bizonyítja, hogy a kormány szándéka az utasok és nem a nem létező légitársasági profit megadóztatása volt.

Januártól a károsanyag-kibocsátástól is függ a légiközlekedési adó

A rendeletmódosítás az egy ülésre jutó károsanyag-kibocsátás tekintetében három kategóriát különít el, a legalacsonyabb esetében az induló utasonként fizetendő hozzájárulás mértéke az eredetinél alacsonyabb, a középsőnél változatlan, a legszennyezőbbnél viszont jelentősen magasabb lesz.

Fellebbezett az extraprofit-adó ügyében kiszabott bírság ellen a Ryanair

Fellebbezett az extraprofit-adó összegének az utasokra történt utólagos átterhelése miatt rá kiszabott fogyasztóvédelmi bírság ellen a Ryanair.

Kiadták a Ryanairre kiszabott bírság indokolását

A hatóság szerint mivel nem maga a légitársaság az extraprofit-adó alanya, hanem a földi kiszolgálók, nem háríthatná át az ÁSZF-re hivatkozva az utasokra.

Megfellebbezi a fogyasztóvédelmi bírságot a Ryanair

A döntésről még nem kapott értesítést a Ryanair, de az szerinte alaptalan, így fellebbezni fog, ha kell, akkor az uniós bíróságnál.

Az extraprofit-adó áthárítása miatt 300 milliós bírságot kapott a Ryanair

Az igazságügyi miniszter közlése szerint a Ryanair tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat, ezért 300 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a hatóság.

Lezárult a magyarországi vízirepülési tesztek első szakasza

Az Aeroexpress szakemberei az első magyar lajstromban lévő kétéltű repülőgéppel szereztek értékes tapasztalatokat a július végén lezárult tesztutak során.

Nem kapott engedélyt amerikai járatokra a Wizz Air

Visszautasította az USA illetékes minisztériuma a légitársaság kérését, hogy cargo-járatokat üzemeltethessen az Egyesült Államokba.

Kétszer annyi charter indul Magyarországról idén az előző évihez képest

A Magyar Utazási Irodák Szövetsége szerint a járvány után a nyaralni vágyók az egyéni szervezés helyett inkább az utazási irodákhoz fordulnak a biztonság érdekében.

Budapest Airport: Jelentős hatása lehet a forgalomra az extraprofit-adónak

A légitársaságok döntésétől függ az extraprofitadó hatása a Budapest Airport forgalmára, de a kockázatok miatt a cég folyamatosan egyeztet partnereivel.

A légitársasági extraprofit-adó visszavonását sürgeti a Ryanair

Felszólította a magyar kormányt az extraprofit-adó visszavonására a Ryanair, a cég szerint ez ugyanis visszafordíthatatlan károkat okoz a turizmusnak és így a gazdaságnak.

Európán belül 3900, azon kívül 9750 forint adót kell fizetni induló utasonként

A légitársaságok hozzájárulása címen kivetett különadót a Magyarországról induló utasonként kell fizetni, és a földi kiszolgáló cégektől szedik be.

Induló utasonként 10-15 eurós adót vet ki a légitársaságokra a magyar állam

Évi 30 milliárd forintot szedne be a magyar állam a légitársaságoktól, induló utasonként kivetett 10-15 euró közötti adó formájában.

Drónkutató központot alakítanak ki Zalaegerszegen

Drónkutatási és -fejlesztési központot alakítanak ki Zalaegerszegen 20 milliárd forintos beruházással, mintegy 200 munkahelyet teremtve.

Húsz százalékkal nőtt a magyar légtér forgalma az elmúlt hetekben

Az ukrán és orosz légtérzár bevezetése miatt jelentősen megugrott a közép-kelet-európai régió légiforgalma, de csökkent Lengyelországé és Litvániáé.

Leállították a Budapest Airport átvilágítását, de folytatódik a párbeszéd

Miután kiderült, hogy a választásokig elhalasztja a kabinet a visszavásárlást, a cég átvilágítását is felfüggesztették, de a fő tulajdonos szerint folytatják a tárgyalásokat a kormánnyal.

Elindult első kereskedelmi járatára a magyar kormány áruszállító repülőgépe

A magyar kormány tulajdonában lévő Airbus A330-200F szélestörzsű áruszállító a Wizz Air üzemeltetésében hetente három alkalommal repül mostantól Budapest és a kínai Csengtu között.

Szigorította beutazási feltételeit az Egyesült Királyság

Érkezéskor karanténba vonulva és két napon belül elvégzett PCR-teszttel lehet csak belépni az országba, Izrael lezárta határait.
Hirdetés
Translate »