Az Aeroexpress szakemberei az első magyar lajstromban lévő kétéltű repülőgéppel szereztek értékes tapasztalatokat a július végén lezárult tesztutak során.

Közel évszázados kihagyás után idén februárban a Dunán, júniusban pedig a Balatonon landolt számos alkalommal az Aeroexpress Cessna 206 típusú amfíbiája (repülőtéren és vízen egyaránt leszállni képes változat – a szerk.).

A repülés e speciális területének újraindítása érdekében elvégzett teszteket hosszas tervezés és engedélyezési folyamat előzte meg.

Az előzetes magyarországi tesztek kizárólag magántőke bevonásával valósultak meg, a cég mostani közleménye szerint szakmai beszámolót készítenek az érintett hatóságok számára, amit a különböző hajózási és környezetvédelmi szervezetekkel, sportszövetségekkel történő egyeztetések követnek.

Fotó: AIRportal.hu

A repülés és hajózás együttes élményét jelentő turisztikai attrakciótól a taxirepülésekig számos területén teremt értéket ez a fajta üzemelés, emellett számos katasztrófavédelmi területen a leghatékonyabb eljárások alapját jelenti.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A terület regionális fellendülést jól jelzi az is, hogy a vízirepülésre jogosító magyarországi pilótaengedélyek száma az elmúlt években megtöbbszöröződött, amely a közeli, észak-olaszországi és lengyelországi képzések népszerűségének köszönhető.

A vízirepülés az aviatika egyik legkülönlegesebb területe, mely Európában igazi reneszánszát éli
– hangsúlyozta a közleményben Somogyi-Tóth Dániel, az Aeroexpress alapítója.

Forrás: Aeroexpress

Az olasz Comói-tavi és a skandináviai évszázados üzemek mellett az utóbbi időben Lengyelország és Németország tavain indult újra a vízirepülés, idén pedig már másodszorra landoltak Montenegró édesvizein a Nemzetközi Vízirepülő Regattán résztvevő kétéltű repülőgépek – tette hozzá.

A fiatal és a már tapasztalt pilóták képzése mellett az ilyen repülések során megszerzett tudás esélyt teremt a jövőben az önálló légi tűzoltási képesség felépítésére is – emelte ki Széchey Márton oktatókapitány, a projekt repülési vezetője.

Forrás: Aeroexpress