Harmincmilliárd forint elvonását tervezi a kormány a légitársaságoktól az Ukrajnában zajló háború és a szankciók miatt kialakult gazdasági válsággal magyarázva, az extraprofit megadóztatásáról szóló elképzelés részeként.

A kormányfő szerdai bejelentése és a csütörtöki kormányinfón elhangzott részletesebb tájékoztatás szerint több nagy szektorban különadókat vezet be az állam, amelynek célja, hogy a háború hatásai miatt nagyobb bevételre és nyereségre szert tevő vállalatok extraprofitjának nem a teljes, de jelentős részét elvonják az idei és a jövő évben.

A csütörtök délutáni kormányinfón Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter ismertette a különadók tervezett részleteit, eszerint a légitársaságoktól 30 milliárd forint elvonását tervezi a kormány.

A miniszter később kifejtette, hogy
a 30 milliárd forint beszedését az induló utasonként kivetett 10-15 euró (3900-5800 forint) közötti adó formájában szedné be a légitársaságoktól a kormány.

Fotó: AIRportal.hu

A miniszter arról nem közölt részleteket, hogy például meg kívánják-e akadályozni, hogy a plusz díjat a légitársaságok akár közvetett módon áthárítsák az utasokra. Hasonló, az induló utasonként beszedett adók több uniós és azon kívüli országban is léteznek, néhol tisztán bevételi, néhol környezetvédelmi céllal. Egyes országokban az adó mértéke utasonként egységes, máshol a prémium osztályú jegyek vagy businessjetes luxusút esetén magasabb, mint egy turista vagy fapados jegy esetén.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Egy egységes, utasonkénti adó az olcsóbb, fapados jeggyel utazók számára arányaiban nagyobb terhet jelentene, mint egy hosszabb távú, prémium utazás esetén.

Egyébként a kormányinfón a miniszter azzal indokolta az extra adót, hogy a koronavírus-járvány lecsengését követően az elhalasztott utazások miatt a vártnál gyorsabban tér vissza a forgalom, és jövőre már meghaladhatja a 2019-es szintet, a magyarországi induló és érkező légiutasok száma már az idén elérheti a 14 milliót.

Mint ismert azonban, a légitársaságok az elmúlt két évben jelentős veszteségeket könyveltek el a koronavírus-járvány miatti utasforgalom-visszaesés következtében, ezek a cégek egyelőre nemhogy extraprofitra nem tettek szert, a legtöbbjük az idei első negyedévben sem ért el nyereséget.

Orbán Viktor miniszterelnök szerdán jelentette be, hogy a kormány rezsivédelmi és honvédelmi alapot hoz létre, arra kötelezik a bankokat, a biztosítókat, a nagy kereskedelmi láncokat, az energiaipari és kereskedőcégeket, a telekommunikációs vállalatokat és a légitársaságokat, hogy extraprofitjuk nagy részét ebbe a két alapba fizessék be.

Amint korábban megírtuk, a Wizz Air már az idén egy máltai leánycég megalapítását tervezi.

Friss cikkünk a témában:

Európán belül 3900, azon kívül 9750 forint adót kell fizetni induló utasonként