Címke: orosz-ukrán konfliktus
Kiszálltak az oroszok a CR929-es szélestörzsű programjából
Az orosz gyártó vezetője hivatalosan is bejelentette, hogy a korábbi információkkal egybehangzóan immár csak beszállítóként vesz részt az új generációs szélestörzsű típus fejlesztésében.
Lezuhant egy Embraer Legacy 600 üzleti repülőgép Moszkva közelében
Lezuhant a Wagner-csoporthoz tartozó Embraer businessjet Moszkva közelében, a fedélzeten tartózkodó három fős személyzet és hét utas életét veszítette.
Röviddel a háború után visszatérne Ukrajnába a Ryanair
Az ír ultrafapados nyolc héttel az ukrajnai légtér megnyitását követően újraindítaná ottani járatait, kis idő elteltével már 30 gépet állomásoztatna az országban, és öt éven belül tízmillióra növelné ottani utasainak számát.
Két „új” orosz típus is elkészült a napokban
A légiiparra is vonatkozó nyugati szankciók miatt hatalmas nyomás nehezedik az orosz repülőgépiparra, a napokban elkészültek az Il-96-400M és a belföldi részegységekkel készült Superjet-NEW első példányaival.
Iránban szervizelik az Aeroflot egyik A330-asát
Teheránba repülte át Moszkvából egyik Airbus A330-300-asát az orosz nemzeti légitársaság, a repülőgépen az iráni Mahan Airnél végeznek karbantartást.
Hamarosan forgalomba állhat a Qatar Airways első Boeing 737 MAX gépe
A napokban kapták lencsevégre már teljes festésben a Qatar Airways első Boeing 737 MAX 8-asát, amelyet korábban az orosz S7 légitársaságnak szánt a gyártó.
Hatalmas veszteséggel zárt tavaly a három nagy kínai légitársaság
Az ország zéró-covid politikája rekord mínuszba taszította a cégeket 2022-ben, és bár a belföldi forgalom visszaépülése jól halad, a nemzetközi még messze van a 2019-es szinttől.
Iljusin Il-96-ossal indulhat újra az Air Bridge Cargo
A korábban Boeing 747-es és 777-es áruszállítókat üzemeltető orosz cég flottájába egy Iljusin Il-96-400T került, amely már meg is kapta a légitársaság jellegzetes festését.
Kínai légitársaságokat korlátozna az USA
Megtiltaná az országba közlekedő kínai légitársaságoknak az orosz légtéren történő átrepülést az Egyesült Államok közlekedési minisztériumának tervezete.
Felfüggeszti moldovai útvonalait a Wizz Air
Március 14-től felfüggeszti kisinyovi járatait a Wizz Air az ország légterében fennálló fokozott kockázatok miatt, a néhány óra autóútra fekvő romániai Jászvásáron ezért viszont bővít.
Módosítani kellett a Finnair A350-eseit az orosz légtér kerülése miatt
Kénytelen volt megnövelni néhány A350-esének maximális felszállótömegét a finn nemzeti légitársaság azért, hogy az utasszám vagy árumennyiség korlátozása nélkül teljesíthesse távol-keleti járatait.
Legalizálták a kannibalizált és utángyártott alkatrészeket az orosz légiközlekedésben
Az orosz légiközlekedés még egy lépéssel eltávolodott a nyugati sztenderdektől, miután a hatóságok lazítottak a polgári repülőgépekre vonatkozó folyamatos légialkalmasság fenntartásának feltételein.
Megkapta a jóváhagyást az orosz hajtóművekkel és szárnyakkal szerelt MSz-21-es
A teljesen oroszosított változat pedig 2024-ben állhat forgalomba.
Mérsékeltebb bővülésre számítanak az európai repülőterek
Idén 9 százalékkal maradhat el az utasforgalom a járvány előtti, 2019-es év szintjétől, a forgalom teljes visszatérése pedig 2025-ben várható a légikikötők egyesülete szerint.
Megvette 10 Boeing 777-esét egy ír lízingcégtől az Aeroflot
Oroszország nemzeti légitársasága megvásárolta 10 darab Boeing 777-300ER repülőgépét, amelyeket egy ír lízingcégtől bérelt, az ügylethez sikerült beszerezni az orosz és a külföldi hatóságok engedélyét is.
Megkezdődött az orosz elektronikával szerelt Irkut MSz-21 tesztelése
Elkészült az Irkut MSz-21-310 orosz komponensekből álló elektronikai próbapadja, amellyel felgyorsulhat a típus fejlesztési programja.
Az indító légitársaság festésében az MSz-21 egyik tesztpéldánya
Az Aeroflot-csoporthoz tartozó Rosszija arculatába festették az egyik prototípust, és bár a forgalomba állítás dátuma továbbra sem ismert, a személyzet képzése megkezdődik ezen a példányon.
Futnak a pénzük után az Oroszországban rekedt repülőgépek lízingbeadói
A lízingbeadók bár benyújtották a kártérítési igényüket a biztosítók felé, azok nem hajlandók fizetni, pedig a gépek visszaszerzésére kevés az esély.
Leépítések és sztrájk a nehéz helyzetbe került Finnairnél
Mintegy 150 dolgozójától kénytelen megválni a Finnair, a légiutas-kísérők munkabeszüntetése miatt több mint száz járatot kellett törölni, köztük egy budapestit is.
Évekre visszafogja a Wizz növekedését az Airbus-átadások csúszása
Flottabővítési tervét az Airbus-átadások csúszása miatt kénytelen mérsékelni a légitársaság, az utazási kereslet tekintetében bizakodó, de a háború miatt bezárja moldovai bázisát a cég, amelynek az euró-dollár árfolyam elszállása hatalmas veszteséget okozott.
A háború és a válság is hátráltatja az európai légiközlekedés felfutását
Az Eurocontrol legfrissebb elemzése alapján 2023-ban érheti el az európai légiközlekedés a 2019-es szintet, de a pesszimista előrejelzés szerint ez akár 2028 utánig is tarthat.
Elbukta tagságát az ICAO kormányzótanácsában Oroszország
Az ENSZ Nemzetközi Polgári Repülési Szervezetének (ICAO) montréali közgyűlésén Oroszország nem kapott elegendő szavazatot ahhoz, hogy tagja maradhasson a 36 tagból álló kormányzótanácsnak.
Elkezdődött a Szuhoj Superjet-New prototípusainak összeszerelése
Az Irkut három példányt épít tesztelések céljára a főként orosz eredetű alkatrészekből álló új változatból.
Kihozta egyik Ukrajnában ragadt A320-asát a Wizz Air
Megérkezett a lengyelországi Katowicébe Lvivből a Wizz Air egyik repülőgépe azon négy példány közül, amelyek az orosz offenzíva február 24-i elindulásakor kihirdetett légtérzár miatt rekedtek ott.
Több mint 300 orosz gyártmányú repülőgépet rendelt az Aeroflot
Az Aeroflot-csoport 339 repülőgép, köztük 210 darab Irkut MSz-21 új generációs utasszállító repülőgép megvásárlásáról írt alá megállapodást.