Egy módosítás értelmében Izrael esetében az európai útvonalaknál alkalmazott összeget kell az országba induló utasok után kifizetni.

A Magyar Közlöny július 17-i számában megjelent az extraprofit-adókról szóló rendelet legújabb módosítása. A légitársaságokat érintő, tavaly környezetvédelmi szempontúvá alakított plusz teher egyetlen ponton változott.

Eszerint az Izraelbe tartó utasokra a rendelet hatálybalépését követő első bevallás időpontjától kezdve az eddiginél jelentősen alacsonyabb adóterhek vonatkoznak, amelyeket eddig döntően az Európán belüli országok esetén alkalmaztak.

Azaz ha a járatot teljesítő repülőgéptípus egy székre vetítve 10,5 kilogrammnál kisebb kibocsátási értékkel rendelkezik, akkor az adó utasonként 1600 forint, a középső kategóriában 3900 forint, míg a 17,5 kilogramm vagy annál magasabb értéknél 6200 forint lesz.

Eddig a legkevésbé szennyező kategóriában 3900 forint, a középsőben 9750 forint, míg a legkedvezőtlenebb emissziós érték esetén 15 600 forint volt az adó mértéke utasonként Izrael esetében.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Fotó: AIRportal.hu

A változtatás révén az alacsonyabb kategóriájú adóösszegek fizetendők, ha az utas végső úti célja az Európai Unió területe, valamint Albánia, Andorra, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Izland, Izrael, Koszovó, Liechtenstein, Moldova, Monaco, Montenegró, az Egyesült Királyság, Norvégia, San Marino, Svájc, Szerbia és Ukrajna.

Ezeken az országokon kívül pedig a magasabb kategória az érvényes.

A légitársaságok hozzájárulásáról, közkeletű nevén extraprofit-adójáról szóló rendeletet tavaly ősszel alakították át károsanyag-kibocsátás alapúvá és háromkategóriássá, majd az idén tavasszal a legalacsonyabb kibocsátású kategóriában csökkentették, míg a legszennyezőbb gépek esetén növelték a Magyarországról induló utasok után fizetendő adóterhet.