A Mitsubishi Heavy Industries (MHI) nagoyai üzemében megkezdődött a japán gyártó regionális gépcsaládja, az MRJ (Mitsubishi Regional Jet) első repülőképes prototípusának összeszerelése.
Tovább késik a Mitsubishi regionális utasgépe
A végszerelési munkálatok azután kezdődhettek meg, hogy október 13-án a 30 kilométerre található tobishimai gyáregységből átszállították a prototípus törzsének elemeit. A komponenseket az éj leple alatt tréleren fuvarozták át.
A sárkányszerkezet fő elemeinek összeillesztése után megkezdődik az elektromos hálózat, valamint a hidraulika- és üzemanyagrendszer kiépítése, majd az ajtók, ablakok és a tesztrepüléshez szükséges belső beépítését követően helyükre illesztik a Pratt&Whitney PW1200G típusú reduktoros erőforrásokat is, melyek tesztelése 2011 óta tart.
Ha minden a (már többször módosított) ütemterv szerint halad, akkor az épülő félben lévő prototípus 2015 első felében végrehajthatja szűzrepülését. Amennyiben sikerül csúszás nélkül teljesíteni a berepülési programot, az első sorozatgyártású példány 2017-ben állhat szolgálatba az All Nippon Airways színeiben, mely 15 példányt rendelt a típusból.
A Mitsubishi által 2008-ban útjára indított MRJ program kétféle törzshossz kivitelben kínálja új generációs regionális utasszállító repülőgépét: a 70-80 utas szállítására alkalmas MRJ-70-es mellett a 86-96 utast fedélzetére venni képes MRJ-90 is a vásárlók rendelkezésére áll a katalógusokban. A gépcsaládra eddig összesen 165 darab fix és további 160 darab opciós rendelés érkezett.