A hétvége elég volt arra, hogy az American Airlines megoldja a karácsonyi járataival kapcsolatos mizériát, mind a 15 ezer járatra találtak személyzetet.
A Yahoo Finance szerint az American Airlines vezetőinek sikerült tető alá hozniuk egy megállpodást a szakszervezetekkel, így a december 17-e és 31-e közti meghirdetett járatok mindegyike el fog indulni.
A légitársaság és a pilótákat képviselő Allied Pilots Association közös közleményében azt írta, hisznek abban, hogy a megkötött megállapodásnak köszönhetően meg tudják oldani az emberhiányt úgy, hogy a járatok is elindulnak, de a kivett szabadságokat is igyekeznek tiszteletben tartani.
A megállapodásról annyit tudni, hogy a pilótáknak dupla órabért adnak a kritikus időszakban. Reményeik szerint ez az ajánlat meg fogja győzni az American pilótáit. A Yahoo-nak nyilatkozó egyik pilóta azt mondta, dupla órabérért minden probléma nélkül fel fogja venni a munkát.
Mint arról korábban beszámoltunk, az American Airlines ugyanabba a hibába esett bele, mint a Ryanair párhete, csak az ír fapados kicsit mélyebb ütést kapott. Az American rendszerében egy hiba keletkezett és mindenkinek kiadta a szabadságot, aki kérte, és nem vette figyelembe az ünnepi időszakot. A szakszervezeti képviselő úgy fogalmazott, hogy a szabadságkiadó mindenkit Mikulásnak nézett.
Az American 15 ezer járata vált kétségessé, és a helyzetet úgy tűnik, hogy a Ryanairhez hasonlóan pénzzel próbálják megoldani. Az Americannek úgy tűnik, sikerülhet, a Ryanair viszont pórul járt, mert több százezer utas járatát kellett lemondani nem csak karácsonyi időszakban, hanem az egész téli, sőt még a nyári menetrendben is vannak visszamondott járatok.