Lemondta az Emirates a Barcelonán keresztül Mexikóvárosba jó ideje tervezett útvonalának megnyitását. A dubaji légitársaság közölte, hogy a közép-amerikai ország hatóságai csak heti három járatot engedélyeztek, így pedig nem éri meg. A nyitást feltehetően az Aeromexico fúrta meg.

Fotó: AIRportal.hu

Hosszú évek egyeztetései és ötletelése után úgy döntött az Emirates, hogy mégsem indítja el a régóta tervezett, Barcelonán át közlekedő járatait Mexikóvárosba.

Az Airways Magazine azt írja, hogy a dubaji légitársaság közölte: gazdasági okokból határoztak így, mert nem érné meg számukra az adott feltételekkel az ilyen hosszú távú járatok üzemeltetése.

A mexikói hatóságok ugyanis csak heti három járatot engedélyeztek, az Emirates viszont naponta közlekedett volna.

Mint arról beszámoltunk, a dubaji légitársaság az úgynevezett ötödik szabadságjog alapján, a spanyol hatóságok áldásával és örömével Barcelonán át tervezte üzemeltetni a mexikóvárosi járatokat, utasokat fuvarozva e két város között is.

Az Aeromexico pedig ugyancsak szeretett volna járatokat indítani Mexikóváros és Barcelona között az idén ősztől.

A májusi hírre, hogy az Emirates megkapta a spanyol és mexikói engedélyeket, kemény közleményt adott ki a mexikói légitársaság, amelyben a dubajiakra utalva azt írták, hogy állami támogatásokat kap és ezzel torzítja a piaci versenyt, így jogi lépéseket kezdeményeznek, és addig is lemondanak a saját járatnyitásukról.

Miután az Emirates visszalépett, az Aeromexico újra felvette a kapcsolatot a hatóságokkal a Mexikóváros és Barcelona járat elindításával kapcsolatban, a cég tájékoztatása szerint most ismét tervezik az útvonaluk megnyitását.