Miután a brit diszkont cég elállt az Alitalia megvételétől, nem tervezi, hogy más légitársaságokat megvásároljon, és a Ryanairéhez hasonló cégcsoport kialakítása sincs napirenden.

Johan Lundgren, az Easyjet vezérigazgatója az ATW Online szerint egy londoni rendezvényen azt mondta: azért álltak el az Alitalia megvételétől, mert üzletileg semmi értelme nem lett volna, és ő egyébként sem volt oda a tervért.

Johan Lundgren (Fotó: Easyjet)

Mint a cégvezető hozzátette, az Alitalia-üzlet létrejöttéhez három feltételnek kellett volna teljesülnie: amellett, hogy a terv stratégiailag és kereskedelmileg életképes, az Easyjetnek képesnek kellett volna lennie arra, hogy üzemeltesse az így létrejövő társaságot. Ez a három tényező együtt azonban nem állt fenn, bár azt nem említette, hogy melyik pont nem teljesült.

Lundgren beszélt arról is, hogy a brit fapados egyelőre nem vizsgálódik másik légitársaság felvásárlásával kapcsolatban, mert erre semmi nem kényszeríti, persze azért folyamatosan elemzik a piaci helyzetet.

Hasonló választ adott az ATW Online azon kérdésére, hogy tervezik-e a Ryanairéhez hasonló csoport struktúra kialakítását. Elmondása szerint erre sincsenek terveik, az Easyjet Holidays leányvállalatot teljesen külön kezelik, saját büdzsével rendelkeznek és nem akarnak utazásszervezőt csinálni a légitársaságból.

Hirdetés
Fotó: AIRportal.hu

Az Easyjet Európa második legnagyobb légitársasága, de így is csak 10 százalékos piaci részesedése van, ha 30-35 százalék volna, és nem lenne már hová fejlődnie, akkor megfontolnák a felvásárlásokat és a struktúraváltást – fogalmazott a cégvezető.

Érdekesség, hogy Lundgren a TUI utazásszervező holdingnál dolgozott, mielőtt az Easyjetnél Carolyn McCall helyére lépett, és az Easyjet Holidays élére az ő hívására érkezett korábbi munkatársa, a termékmenedzser Garry Wilson.

Hirdetés