A német Zeitfracht Gruppe logisztikai holding felvásárolta a Lufthansától az egykori Air Belin-leány Luftfahrtgesellschaft Walter (LGW) céget, a tulajdonosváltás azonban nincs hatással a légitársaság tevékenységére.

Az új tulajdonos a tervek szerint április elejétől veszi át a vállalat irányítását, eddig kell a versenyjogi hatóságoknak engedélyezniük a tranzakciót – számolt be a CH Aviation.

A Lufthansa-csoport és a Zeitfracht által kiadott közös sajtóközlemény szerint ezt követően zavartalanul, a megszokott rendben folytatódik majd az üzemelés, a cég tizenhét Bombardier Dash 8 Q400-asát továbbra is a Eurowings bérli wet-lease alapon (biztosítással, személyzettel és karbantartással együtt).

A legnagyobb német légitársasági holding az Air Berlin 2017-ben bekövetkezett csődje után 2018 januárjában vette át az LGW-t, annak összes dolgozójával és repülőgépével együtt úgy, ahogy az osztrák Nikit is integrálni szerették volna.

Az LGW egyik Q400-asa még az Air Berlin színeiben.

A két ügylet végrehajtását azonban versenyjogi okokból megvétózták az Európai Unió versenyfelügyeleti szervei, a Lufthansának választania kellett a cégek között. Az LGW-ért végül egyes hírek szerint számos slotról (repülési jog/résidő) is hajlandó volt lemondani a holding.

Hirdetés

A cég tizenhárom Airbus A320-asát az Air Berlin többi megszerzett gépével együtt a szintén low-cost Eurowings flottájába integrálták, a cég turbólégcsavaros Q400-asai azonban technikai megfontolásból, a flotta egyszerűbbé tétele érdekében maradtak az LGW-nél.

A eredetileg üzemeltetett húsz példányból azonban már csak tizenhét áll forgalomban, a maradék három letárolva várja sorsát.

Arról, hogy a Eurowings a közeljövőben tervez-e további egyszerűsítést azzal, hogy megszünteti a szerződést a Q400-asokra, a tulajdonosváltás kapcsán nem közöltek információkat.

Zeitfracht számára ugyanakkor nem számít új terepnek a légitársaságok üzemeltetése, ez a vállalat birtokolja a szintén wet-lease specialistának számító WDL Aviation-t, és tíz százalék részesedésük van a román Blue Air fapados cégben is.

Hirdetés