November közepén veszi át első Boeing 787-8 Dreamliner utasszállító repülőgépét a LOT Polish Airlines, amely az első hosszú távú járatát jövő év januárjában, Chicagóba indítja a vadonatúj típussal – tudatta a légitársaság legfrissebb közleményében.
A LOT Polish Airlines az európai légitársaságok közül elsőként fogja üzembe állítani az amerikai repülőgépgyár kompozit anyagokból készülő szélestörzsű típusát. Marcin Piróg, LOT vezérigazgató tájékoztatása szerint az első Boeing 787-es november közepén csatlakozik a lengyel flottához.
Az AIRportal.hu érdeklődésére a légitársaság varsói sajtóközpontja ma délelőtt megerősítette, hogy a budapesti Liszt Ferenc egyike lesz azoknak az európai repülőtereknek, ahová első Boeing 787-es Dreamlinerük, várhatóan 2013. január 12-től többször is gyakorló járatot teljesít. A járatok már bekerültek a LOT hivatalos menetrendjébe, a légitársaság oldalán jegyek is foglalhatók a járatokra.
Update: A LOT Boeing 787-es 2013. január 11, 12, 13, 14-i napokon érkezik Ferihegyre az esti, LOT531/2-es járatokon.
A jegyek értékesítését már megkezdték és ezzel egyidőben az első útvonalak is bejelentésre kerültek: Chicagóba fog elsőként hosszú távot repülni a lengyel Dreamliner – ez lesz a gép első menetrendszerinti interkontinentális járata, amely 2013. január 16-án fog indulni Varsóból.
Ezzel beigazolódott az AIRportal.hu-n már idén márciusban közölt hír-előzetes miszerint a LOT a Varsó Chopin és Chicago O’Hare repülőterek közötti útvonalon kívánja szolgálatba állítani a típust.
A gép átvétele és az első chicagói járat között azonban jó egy hónapnyi idő áll fenn arra, hogy a típusra kiképzett hajózó-, és kiszolgáló személyzet kellő üzemeltetési gyakorlatra tehessen szert. Az Airline Route információi szerint immár bizonyos, hogy az első 787-est ez idő alatt európai útvonalakon szolgálatba állítják, és így esélyes, hogy a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren is tiszteletét teszi a LOT Dreamlinere. A tervezett desztinációkat egyelőre nem ismertették.
(Fotó: Boeing Company)
Chicagót követően a második célállomás a kanadai Toronto lesz 2013. február 1-jén, majd rögtön 3-án New York következik és egy hónappal később, március 3-án pedig Pekingbe indul első alkalommal a LOT által 252 utas-férőhelyesre székezett Boeing 787-es.
A vállalat már nagyon várja első 787-esét és meggyőződésük, hogy utasaik is nagy örömmel fogják fogadni az álomgépet, ezért az első járatok bejelentésével egyidőben egy vadonatúj típusbemutató oldalt is létrehoztak a lelkes érdeklődök számára.
A 787-esek fedélzete háromosztályos kialakítású lesz: 18 üzleti, 21 prémium turista és 213 hagyományos turista üléssel. A legmagasabb komfortfokozatú osztályon 2-2-2, a prémiumon 2-3-2, míg a turistán 3-3-3-as elosztásúak lesznek a legkorszerűbb fedélzeti szórakoztató rendszerrel felvértezett ülések.
A lengyel nemzeti légitársaság 2005 szeptemberében jelentette be, hogy 7 darab Boeing 787-8 típusú repülőgéppel modernizálja hosszú távú járatok teljesítésére alkalmas flottáját. A megrendelési szerződést két évvel később, 2007-ben módosították, amikor a vállalat további egy gépre jelentette be igényét, tehát összesen 8 darab Dreamlinert vár a flotta.
A gépek javában készülnek is: a LOT augusztusban szerkesztőségünkhöz eljuttatott exkluzív gyártósori fényképein mutatta be, hogy hol is tart a végszerelés fázisaiban legújabb, már másodikként készülő Boeing 787-esük.
A Dreamlinerek épp azt a Boeing 767-es rokontípust váltják a flottában, amely az új kompozit gép „házon belüli” utódának tekinthető. A Varsóból induló hosszú távú járatok jelenleg 4 darab Boeing 767-300ER-rel üzemelnek.
A 247 férőhelyes 767-esek a tervek szerint 2013 márciusáig kerülnek kivonásra a forgalomból.
Korábbi cikkünk: LOT B787: 2013-tól Chicago, de gyakorlásként Ferihegy?