Egy nyaralására induló pilóta utasnak kellett az Easyjet egyik gépét Alicantéba vinni, az eredetileg kijelölt pilóta ugyanis nem jelent meg időben a járat teljesítésére.

A Simple Flying az érintett pilótára, Michael Bradley-re hivatkozva azt írta, felesége már akkor méltatlankodni kezdett, amikor a gép indulását 2 órával eltolták, a légitársaság pedig semmilyen okot nem mondott.

Bradley még indulás előtt betette a csomagjába pilótaigazolványát is. Amikor kiérkeztek a repülőtérre, azt mondták nekik, hogy a járatot teljesítő egyik pilóta nem jelent meg időben. Bradley ekkor felhívta az Easyjetet és felajánlotta, hogy segít a személyzetnek, amit a társaság elfogadott, sőt elmondása szerint könyörögve kérték, hogy vállalja el a járatot.

Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu

Az utasok ebből annyit vettek észre – a csúszáson túl -, hogy

Bradley a beszállítás után civil ruhában nem az ülőhelyére, hanem a pilótafülkébe ment, majd kiállt az utasok elé és közölte, hogy mi a helyzet.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Elmondása szerint aznap több járat is késve indult, vagy törölték, ő viszont mindenképpen el szeretett volna menni nyaralni, ezért elvállalta, hogy szabadsága ellenére szolgálatba lép. Megértést kért az utasoktól azért, amiért ő, mint a járat kapitánya civilben van, de az emberek ujjongással és tapssal fogadták a bejelentését.

It could only happen to me!! Get to the airport and our flight is delayed a couple of hours… then I happen to look at…

Közzétette: Michelle Hannah Potts – 2019. szeptember 2., hétfő

A légitársaság szerint Bradley mindenben megfelelt a feltételeknek: nála volt az igazolványa és elég pihenő időt töltött legutóbbi járata óta. Később az Easyjet azt közölte, hogy a francia légiforgalmi irányításban hétvégén keletkezett számítógépes problémák a hétfői menetrendre is kihatottak, mivel át kellett szervezni a személyzet beosztását.

A Flightradar adatbázisa szerint a G-EZGE lajstromú Airbus A319-es az U2 1917-es járattal végül kevesebb mint 20 perc késéssel landolt Alicantéban.