A tőzsdére készülő Frontier Airlines helyzetét az oltási program előrehaladtával megélénkülő belföldi forgalom segíti, több száz dolgozót vesz fel még idén, és flottáját is bővíti.
Barry Biffle, az USA-beli fapados, a Frontier Airlines vezérigazgatója a Reuters-nek elmondta: március elején megállt a pénzkiáramlás, azóta pedig tovább javult a helyzet, már nyereséget termel a cég.
A Wizz Air egykori legnagyobb befektetője, az Indigo Partners többségi tulajdonában lévő légitársaság a járvány előtt is a belföldi forgalomra koncentrált, és idén márciusban már több járatot indított, mint 2019 azonos hónapjában.
„Úgy látjuk, minden légitársaságnál jobb a helyzetünk, mert elsősorban a belföldi forgalomra koncentrálunk, és már a mostani alacsony jegyárak mellett is képesek vagyunk nyereséget termelni” – mondta a vezérigazgató.
A jelenleg 4 milliárd dollárra értékelt Frontier eközben másodszor fut neki a tőzsdei bevezetésnek, a kereskedés a Nasdaq-on csütörtökön kezdődik meg, 30 millió részvényt dobnak piacra egyenként 19 dolláros áron, a remények szerint nagyjából 600 millió dollár friss tőkéhez juthat ezzel.
Érdekességképp, az Indigo Partners ekkora összegért adta el a Wizz Air-részvényeinek felét nemrég.
A Frontier a befolyó pénzt az anyagi helyzete stabilizálására és hiteltörlesztésre fordítja, az államnak is visszafizeti a 150 millió dolláros kölcsön egy részét.
A Frontier minden évben 10-15 százalékkal szeretne bővülni, ehhez csak idén 6 új repülőgépet állít forgalomba és 700 új munkavállalót vesz fel.
A jelenleg 106 repülőgépet üzemeltető légitársaság egyébként a járvány alatt sem küldött el senkit, és az elsők között jelentette be, hogy újra bővíti a dolgozói létszámot.
Mint arról korábban beszámoltunk, az Egyesült Államokban az elmúlt hetekben 1,5 millióra nőtt a napi utasforgalom, és megközelítette a 2019-es szintet. Az átlagos jegyár azonban még 30 százalékkal elmarad a járvány előtti szinttől.