A Norwegian az átalakítás után szűkebb kínálattal és kisebb flottával nyereséget ért el tavaly, üzemi szinten azonban még vannak problémák.

A társaság honlapján közzétett eredménykimutatás szerint annak ellenére sikerült pozitív eredménnyel zárni az évet, hogy a bevételek elmaradtak a megelőző évtől. A cég árbevétele 44 százalékkal 5 milliárd koronára esett, és üzemi szinten 2,7 milliárd korona veszteséget termelt a társaság.

A kedvező árfolyamhatásnak, valamint az olyan egyszeri tételeknek köszönhetően, mint a gatwicki résidők eladása és a pénzügyi műveletek pozitív egyenlege, nyereséges lett a vállalat, adózott eredménye 1,8 milliárd korona volt.

Fotó: AIRportal.hu

A Norwegian tervei szerint az idei nyári menetrendi időszakban a most 51 gépből álló flotta 70 tagúra bővül, hogy ki tudják szolgálni a már most jelentkező többlet igényt. Ebben nagy segítségükre van az “órabérben” fizetett lízingdíj, mert az aktuális igényekhez tudják igazítani az aktív gépek számát, és a költségeket is alacsonyabban tudják tartani.

A légitársaság a tájékoztatás szerint már 2021 negyedik negyedévében is azt tapasztalta, hogy egyre hosszabbra nyúlik a jegy megvétele és az utazás dátuma közötti időszak. Ennek oka, hogy az utasok már ismét bátrabban mernek előre tervezni, abban bíznak, hogy a nyáron nem lesznek jelentős korlátozások a koronavírus-járvány miatt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A cég azonban aggodalmát fejezte ki a folyamatosan emelkedő kerozinárak miatt, mivel ez jelentős mértékben ellensúlyozhatja a kedvező foglalási adatokból fakadó plusz bevételt.

Mint ismert, a Norwegian a járvány előtt is több évig veszteséges volt és kis híján csődbe ment a társaság az előző vezetés alatt végrehajtott túl nagy mértékű és túl gyors bővülésnek. A cég végül minden hosszútávú járatát leállította, minden szélestörzsű gépét visszaadta a lízingcégeknek és csak Európán belüli járatokra fókuszál.