A tavalyi első féléves veszteséges üzem után ebben az évben nyereségessé vált az Air France-KLM légitársasági csoport.

Azok után, hogy a francia-holland légitársasági csoport az első negyedévben még romló pénzügyi adatokat közölt az előző év első időszakához viszonyítva, a második félév már sokkal fényesebben sikerült. Olyannyira, hogy a százmilliós veszteségből százmilliós nyereség lett.

Részletesen nézve a számokat kiderül, hogy az utasforgalom az első félévben az előző évihez képest 6,5 százalékkal javult és 47,1 millió utast tett ki, a járatok egyébként is magas kihasználtsága 1,4 százalékponttal 86,3 százalékra javult, ez továbbra is a legmagasabb mutató a nagy európai hálózatosok között.

Ennek megfelelően az árbevétel is növekedésnek indult, 4,2 százalékkal több, 12,3 milliárd euró folyt be a francia-holland kasszába, az üzemi eredmény a tavalyi 218 milliós nyereség után idén 353 milliót tett ki, az adózott eredmény pedig az egy évvel korábbi 114 milliós veszteség után most 151 milliós nyereséget mutatott.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Fotó: Air France-KLM | © AIRportal.hu

Fotó: Air France-KLM


Légitársaságokra bontva látható, hogy az Air France és a Hop! 61 millió, a KLM viszont 301 millió euró nyereséget termelt üzemi szinten. Ezen ponton érdemes megemlíteni, hogy pár nappal ezelőtt járta körbe a netet a belső feszültségekről szóló hír, és ezek között az egyik az volt, hogy a franciák szerint a hollandok csak a pénzt szeretik, legalább is a francia csoporttagok szerint. Most kiderült, hogy tényleg, viszont pénz nélkül üzem sincs.

Jól teljesített a folyton veszteséges diszkont leányvállalat, a Transavia is, bár a veszteség nem tűnt el, de a tavalyi felére, 43 millió euróra csökkent.

Előrejelzésében az Air France-KLM folytatódó kemény árversenyre és egy halom bizonytalanságra számít. Nem tudni, hogy milyen geopolitikai helyzet lesz, és az üzemanyag árának változása is kétséges, segítheti viszont a céget az, hogy a következő negyedév foglalási adatai jobbak, mint egy évvel korábban.