Összesen nyolcmillió forinttal segíti az ukrajnai menekülteket a HungaroControl a Magyar Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül. A légiforgalmi szolgálat a háború elől menekülők megsegítésére adakozást szervezett munkavállalói körében, az összegyűlt mintegy 4 millió forintot aztán megduplázta.
A HungaroControl számára a biztonság a legfontosabb érték, éppen ezért a vállalat az ukrajnai menekültek nehéz életkörülményeinek javítása érdekében 2022. március első heteiben gyűjtést szervezett munkavállalói körében, és
az így befolyt adományokat megduplázva összesen 8 millió forinttal támogatja a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet segítő munkáját.
A magyar légiforgalmi szolgálat lapunknak küldött közleményében kiemelte, hogy a vállalat régóta támogatja olyan intézmények, önkéntes szervezetek munkáját, amelyeknek célja a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek patronálása.
„Az elmúlt időszakban, különösen a koronavírus-járvány miatt felértékelődött a társadalmi felelősségvállalás szerepe, ezért a HungaroControl is több kezdeményezéshez csatlakozott, amelyek keretében orvosok és ápolók munkáját támogathattuk, emellett olyan szervezetek tevékenységéhez járultunk hozzá, amelyek a leginkább sérülékeny társadalmi csoportokat segítik” – mondta Kiss Anita, a társaság kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatója. Kiemelte: „a segítségnyújtás társaságunknál nem pusztán egy program, jóval több annál. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy kollégáink rendkívül elkötelezettek embertársaik megsegítésében”.
Gáncs Kristóf, a segélyszervezet kommunikációs igazgatója elmondta: „az elmúlt években többször számíthattunk a magyar légiforgalmi szolgálat támogatására. Most amikor minden segítségre szüksége van a háború elől menekülőknek, különösen értékes az az összefogás, amely a HungaroControlnál megvalósult”.