Pár dollárnak megfelelő jüanért is adnak a nagy kínai légitársaságok belföldi járataikra repülőjegyet, és ezzel sikeresen stimulálják a piacot, ám ezzel jövedelmezőségük messze elmarad a szokásostól.

A Reuters összeállítása szerint Kínában a felkínált kapacitás már eléri a tavalyi szint 90 százalékát, és év végére már ugyanannyi ülőhelyet fognak a légitársaságok összesen biztosítani, mint egy évvel korábban.

A legnagyobb belföldi szereplő, a China Southern idén augusztusban már több széket biztosított, mint tavaly ugyanilyenkor, az OAG elemzőcég adatai szerint.

Fotó: AIRportal.hu

Ennek azonban megvan a mögöttes oka is: a légitársaságok rendkívül olcsó jegyekkel stimulálják a piacot, a forgalom növekedéséhez pedig az is hozzájárul, hogy az országban sikeresek a koronavírus-járvány terjedése elleni lépések.

Ezek együttesen azt eredményezték, hogy az utasok újra bíznak a légiközlekedésben, tehát fel mernek ülni a repülőgépekre. Ezt a helyzetet használják ki nem csak a kínai, de térségbeli légicégek is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A China Eastern korlátlan számú hétvégi utazásra jogosító, év végéig érvényes kupont dobott piacra alig 500 dollár értékben, a Vietjet vietnami fapados 9 dollárcentnek megfelelő dongért ad a kínai holdújévre jegyeket.

Forrás: China Eastern

A jegyárak azonban önköltségi ár alatt vannak, a forgalom növekedése pedig rendkívül törékeny, így a kínai légitársaságok jövedelmezősége nem fog számottevő mértékben javulni – figyelmeztetett John Grant, az OAG vezető elemzője.

A cégek akár ingyen jegyeket is osztogathatnak, mert abban bíznak, hogy a kiegészítő árbevételből fedezni tudják a költségeik egy részét.

Az előző negyedévben Kína három legnagyobb légitársasága 1,8 milliárd USA-dollár összesített veszteséget jelentett.