Világszinten érvényes szabályokról egyelőre nem hallani, de Alan Joyce, a Qantas vezérigazgatója bejelentette: ha elérhetők lesznek a koronavírus elleni vakcinák, akkor azokat légitársasága kötelezővé fogja tenni a nemzetközi járatain.

A 9Now helyi hírtelevíziónak nyilatkozva a Qantas vezetője, Alan Joyce elmondta: amint lesz elérhető vakcina az új koronavírus ellen, a Qantas meg fogja változtatni az utazási feltételeket, és az oltás meglétéhez fogja kötni a fedélzetre lépést.

Forrás: Qantas Twitter

Olyan alapvető kellék lesz ez a nemzetközi utazáshoz, mint az útlevél vagy a vízum – fogalmazott Alan Joyce, hozzátéve: még vizsgálják, hogy a belföldi forgalomban is előírják-e a vakcina beadását.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy ezt szerinte nem csak Ausztrália vagy a Qantas, de a világ minden országa és légitársasága elő fogja írni.

A vezérigazgató emellett beszélt arról is, hogy több hónap után újra elindították a Sydney és Melbourne közötti járatokat, amelyekből a járvány előtt 45 közlekedett naponta. Karácsonyig a korábbi kapacitás 60 százalékát szeretnék visszaépíteni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A terveket alátámaszthatja az, hogy 48 óra alatt 25 ezer jegyet adtak el ezekre a járatokra. Alan Joyce abban is reménykedik az adatok láttán, hogy ezer elküldött dolgozónak hamarosan újra munkát tudnak adni, ha pedig a teljes kapacitást visszaépítik csak ezen az egy útvonalon, akkor 3 ezer embert vesznek vissza a céghez.