Egyszerre veszi vissza korábban elbocsátott dolgozóit, és hirdet önkéntes felmondási programot a United Airlines, amely arra számít, hogy a válság egyik nagy nyertese lehet.

A Reuters jelentése szerint a United Airlines a dolgozóknak küldött körlevélben tájékoztatott arról, hogy végkielégítéssel és egészségbiztosítással együtt járó önkéntes felmondási programot indít, így csökkentve a létszámot és ezzel a kiadásait.

A légitársaság célja, hogy 2023-tól évente 2 milliárd dollárral kevesebb pénzt adjon ki működésre, mint most: nagyjából ekkora veszteséget jelentett a cég a harmadik pénzügyi negyedévére ezen a héten.

Fotó: AIRportal.hu

A United szóvivője megerősítette az információkat, közölte továbbá, a programot azért indították, hogy az állami bérgarancia márciusi lejárta után kevesebb embert kelljen csoportos létszámleépítésben újból elküldeni.

Tavaly októberben, a korábbi bértámogatási program lejártával a United 13 ezer dolgozóját küldte el, közülük néhányat már visszahívtak. A cég azonban figyelmeztetett, hogy ez is csak ideiglenes lehet, mert a légi utazás feltételei semmit sem javultak, és nem tudni, mikor kaphatnak újabb állami támogatást.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Mint arról korábban beszámoltunk, az Egyesült Államok 900 milliárd dollár értékű gazdaságélénkítő csomagot fogadott el, ebből 15 milliárd a légitársaságokhoz kerül bértámogatás formájában. Cserébe a cégek március végéig senkit nem küldhetnek el, sőt, a nagy társaságok már elkezdték visszahívni a tavaly elbocsátott dolgozók egy részét.

Eközben a United kereskedelmi vezetője szintén a Reuters szerint egy elemzőknek tartott videokonferencián azt mondta, a cég az egyik nagy nyertese lehet a válságnak.

Fotó: United Airlines

Andrew Nocella szerint a United kínálta a legtöbb nemzetközi járatot a három nagy cég közül, most is az üzleti osztály felújításán fáradozik, és ez versenyelőnynek számít majd, mert versenytársaik sok szélestörzsű gépet vontak ki a flottából. A szűkebb kínálatban így jobb ajánlatuk lehet, mint a többieknek.

Ugyanígy kedvező hatása lesz álláspontja szerint annak is, hogy a válság előtt a transzatlanti forgalomban részt vevő Norwegian kivonul a hosszútávú járatok piacáról.

Azonban a nagy nemzetközi szervezetek előrejelzése szerint az üzleti célú utazás lesz a legutolsó, amely növekedésnek indul majd a járvány után.