Önvezető reptéri buszt állíthatnak forgalomba néhány éven belül Brüsszelben, amennyiben a tesztek pozitív eredménnyel zárulnak, és a technológiát alkalmasnak ítélik arra, hogy közutakon utasokat szállítson.

Az önvezető technológiával működő reptéri buszok legkorábban 2021-ben szállíthatnak majd közutakon utasokat Brüsszel városa és Brussels Zaventem repülőtér között, amennyiben minden teszt sikeresen végződik.

Látványterv az önvezető buszról.

A holland 2GetThere által tervezett és gyártott önvezető busz első prototípusának összeszerelése a következő hetekben kezdődik majd Utrecht-ben, a munka befejeztével pedig egyből elkezdik majd tesztelni az önvezető buszt a cég telephelyén.

Amennyiben a technológia jól teljesít a teszteken, 2020-ban szállíthatják majd le az első példányt a Zaventem repteret üzemeltető Brussels Airport részére.

Az üzemeltető először utasok nélkül, de már közutakon teszteli majd a járművet, a jelenlegi tervek szerint közel egy éven keresztül, hogy kiderüljön, az minden időjárási és forgalmi helyzetben biztonságosan helyt tud-e állni – írja az Aviation24.be.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A majdani üzemeltető helyi közlekedési vállalat, a De Lijn csak ezután, legkorábban 2021-ben szállíthatja majd a brüsszeli reptér utasait, látogatóit és alkalmazottjait, az eszközzel kezdetben a terminálok és a Brucargo üzleti negyed között.

Az önvezető technológiák alkalmazhatóságát az utóbbi időben Nyugat-Európa több nagy légikikötője is vizsgálni kezdte, Frankfurtban például az áruállító repülőgépek ki-és berakodási idejének csökkentésére tesztelnek önvezető rakománytovábbító rendszert.

A technológia alkalmazásának másik lehetséges iránya a repülőeszközökbe való beszerelés, ezzel a területtel a két legnagyobb repülőgépgyártó, az Airbus és a Boeing is aktívan foglalkozik. Utóbbi cég szerint a következő évtizedben jöhet a nagy áttörés, és jelenhetnek meg az autonóm módon üzemelő légitaxik.