A fogyasztóvédelemért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szerint a problémák maradéktalan felszámolása és a magyar családok érdekében határozottan fellép a jogsértést elkövető légitársaságokkal szemben, ezért a nemzetgazdasági miniszter rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendelt el a légitársaságoknál.

Csütörtöki közleményében az NGM megállapította: a magyar kormány, illetve a tárca intézkedéseinek köszönhetően megszűnt a korábban tapasztalt repülőtéri káosz, csökkentek a járatkésések és járattörlések.

Ugyanakkor továbbra is tapasztalhatók problémák a légiközlekedéssel összefüggésben, hiszen még mindig megfigyelhető jogos fogyasztói elégedetlenség.

A fogyasztóvédelmi hatóság szakmai irányítójaként a Nemzetgazdasági Minisztérium rendkívüli témavizsgálatot rendel el a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Budapest Főváros Kormányhivatalánál a légitársaságok működésével kapcsolatban.

Hozzátették: a fogyasztóvédelmi hatóságként eljáró kormányhivatal hatáskörébe tartozik a légijáratok késésével és törlésével kapcsolatos szabályok betartásának ellenőrzése, az esetleges panaszkezelési előírások megszegésének szankcionálása, valamint a tisztességtelen, megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok feltárása.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Jogsértés esetén szigorú hatósági fellépés és megfelelő mértékű, visszatartó erejű bírság kiszabása indokolt.

A kormányzat elkötelezett a magyar állampolgárok védelme iránt, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakmai irányítóként pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság a magyar családok védelme érdekében a jövőben is szigorúan járjon el a jogsértések megakadályozása érdekében – szögezte le az NGM.