A korábbi tervektől eltérően az idén sem, és várhatóan jövőre sem termel majd nyereséget a Malaysia Airlines, de az üzemelés biztonsága nem kerül veszélybe.

A maláj nemzeti légitársaság a honlapján közzétett legfrissebb, a szeptember 30-ával végződött harmadik pénzügyi negyedévről szóló jelentésében számolt be arról, hogy a korábbi és jelenlegi vezetők terveivel ellentétben mégsem sikerül nyereségessé tenni a céget a 2018-as pénzügyi évben.

Mint írták, a korábbi időszakban tapasztalt veszteségek csökkentése maradhat a cél. Ennek oka, hogy a kerozin magasabb költsége, az árfolyamhatás, az árverseny, a túlkapacitás és a munkaerőhiány is negatívan hatottak az üzemelésre, így a tervezett nyereségesség még várat magára.

Forrás: Airbus

A légitársaság a harmadik negyedévben egyébként az előző évihez képest szinte mindenben jobban teljesített: 3,40 helyett 3,47 millió utast szállítottak, a járatok átlagos töltöttsége 3 százalékponttal 80,5 százalékra nőtt, a kapacitásra vetített bevétel (RASK) pedig 1,4 százalékkal 0,05 amerikai dollárra javult. Egyedül az árrés esett 4,9 százalékkal. A költségszintről nem közöltek adatokat, és mivel nem tőzsdei vállalatról van szó, erre nincs is kötelezettségük.

A cég az év hátralévő részében és 2019-ben is hasonló folyamatokat vár, de tovább folytatja a jobb utazási élményt garantáló beruházások folytatását és a költségek csökkentését. Izmail Isham vezérigazgató az összegzésében azt írta, a következő évet is a költségek és a veszteség csökkentése fogja jellemezni.

Hirdetés

A Malaysia Airlines még 2014-ben került nagyon nehéz helyzetbe, amikor fél éven belül két repülőgépét is elveszítette. Márciusban a 360-as járat tűnt el, és máig nem találják, a 17-es járatot pedig lelőtték az ukrán-orosz határon. A légitársaság jelentős átszervezésbe és költségcsökkentésbe kezdett. A cégvezetők rövid időn belül egymásnak adták a kilincset, miközben a cél az volt, hogy 2018-ra nyereséges legyen a vállalat.