Takarékossági intézkedéseket tervez a spanyol légitársaság, amely információk szerint 44 repülőgép helyett 30–35-öt üzemeltetne, és mintegy 50 munkavállalót bocsátana el barcelonai központjából, emellett hitelezőivel is tárgyal.
A Volotea flottája a jelenlegi 44 repülőgépről 30–35-re csökkenhet, az pedig egyelőre nem ismert, hogy a kapacitások mérséklése mely bázisokat érinti.
A légitársaság barcelonai központjában emellett mintegy 50 fős létszámleépítést hajt végre – írta a spanyol médiában megjelent beszámolók alapján az Aerotime.
A Volotea több hitelezőjével, köztük a spanyol állami befektetési holdinggal is tárgyal a fennálló kötelezettségek törlesztési ütemezésének módosításáról. Az egyeztetések egyik központi eleme a Volotea számára 2022-ben, a koronavírus-járvány turizmusra gyakorolt hatásainak enyhítését célzó intézkedések részeként nyújtott 200 millió eurós hitel. A kölcsön visszafizetése eredetileg 2029-ben esedékes, a légitársaság pedig ennek átütemezését kezdeményezte.

A Volotea ezzel párhuzamosan új tőke bevonását is tervezi pénzügyi helyzetének hosszabb távú stabilizálására. A légitársaságot alapító Carlos Muñoz és az általa vezetett Alaeo befektetési társaság jelezte, hogy egy újabb tőkeemelésben is részt kíván venni.
A Volotea pénzügyi helyzetéről szóló hírek nyomán felmerült az is, hogy az előző tőkebevonásban részt vevő Aegean Airlines teljes irányítást szerezhetne, de a görög cég cáfolta az ezzel kapcsolatos értesüléseket.
Az Aegean korábban egy átváltható kölcsön formájában 50 millió euróval vett részt a Volotea finanszírozásában, amely alapján részesedése később akár 21 százalékra is nőhet.
A Volotea jelenlegi helyzete a beszámolók szerint elsősorban a közel-keleti konfliktus miatt megemelkedett üzemanyagárakkal hozható összefüggésbe.
A légitársaság számításai szerint a magasabb üzemanyagköltség évente mintegy 150 millió eurós többletterhet jelent. A költségnövekedés a légitársaság 2025-ös, 47,4 millió eurós EBIT eredményéhez képest is jelentős.
A Volotea 2026 elején egyes járatain visszamenőleges üzemanyag-pótdíjat is bevezetett, ezt azonban az utasok jelentős kritikája után később visszavonta.


















