Nagyon felpörgött a Primera Air, amely Brüsszel és két német nagyváros után ezúttal azt jelentette be, hogy Madridból is tengerentúli diszkont járatokat nyit jövő nyáron a két osztályos Boeing 737 MAX 9-eseivel.

A spanyol fővárosból három tengerentúli célállomásra, a kanadai Torontóba és az Egyesült Államok két keleti-parti metropoliszába, Bostonba és New Yorkba fog közlekedni a cég.

Elsőnek a Madrid-Newark útvonalon nyitja meg napi járatát a Primera, 2019. július 16-án. Ezt követően egy hónappal később a hetente háromszor, illetve négyszer közlekedő bostoni és torontói útvonalak nyílnak meg – írja az ATW Online.

Grafika: Boeing

A járatokat a légitársaság a jövőre újonnan érkező Boeing 737 MAX 9-eseivel szolgálja ki, amelyek két osztályos (turista és prémium turista) székezéssel 189 utas szállítására lesznek képesek.

A Primera Airt 2003-ban alapították charter járatokra, később tértek át a diszkont modellre. Tavaly már több mint egymillió utas választotta a cég járatait Európában, a Közel-Keleten, a karibi régióban és Észak-Amerikában.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Legkisebb harmadik

Az új generációs keskenytörzsű gépek takarékosabb hajtóművei, ezáltal megnövekedett hatótávja az utóbbi években lehetővé tette a légitársaságok számára olyan útvonalak megnyitását, amelyek nagy kapacitású szélestörzsűekkel nem lennének gazdaságosan üzemeltethetőek.

A Primera nem az egyetlen olyan cég, amely Spanyolországban lát fantáziát, piaci keresletet az ilyen útvonalakra, az „első fecske” a IAG-holding diszkont hosszútávú járatokat üzemeltető leánycége, a LEVEL volt.

A Norwegain Boeing 737 MAX 8-asa Budapesten (Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu)

A brit gyökerű cég 2017 nyarán indította be első transzatlanti járatait Barcelonából, a katalán főváros pedig azóta is a járathálózat egyik központi reptere Párizs-Orly mellett.

Néhány napos eltéréssel indultak be a Norwegian Air Shuttle prémium diszkont járatait ugyanazon úti célokra mint a LEVEL-nek, így a kezdetektől fogva fennáll a közvetlen versenyhelyzet.

Ebbe készül most valamilyen szintén belenyúlni a Primera, amely ugyan a LEVEL-nek nem, de a Norwegain madridi járatainak közvetlen vetélytársat állít.

A kérdés már csak a jegyár és az, hogy sikerül a skandináv légitársaságnak a nála jóval nagyobb, ismertebbnek mondható cégekkel szemben üzemelnie, hány utast sikerül elszipkázni a spanyol piacot nemcsak a tengerentúli járatok szintjén lefedő IAG-cégektől.