A Wizz Management Trainee Programja megkapta a Zynternship Awards arany minősítését.

A Wizz Air az egyetemi tanulmányaik utolsó 1-2 évében járó, angolul jól beszélő, a repülés iránt érdeklődő fiatal tehetségeknek kínál lehetőséget, hogy közelebbről is megismerhessék a légiközlekedés világát. A gyakornoki program rotációs rendszerben zajlik, tehát a diákok a cég működésének több szegmensébe is betekinthetnek a járatok ütemezésétől az üzemanyag-felhasználás optimalizálásáig.

A tanulók az onboarding elvégzése után több ezer e-learning anyaghoz férhetnek hozzá, és a részlegspecifikus, a tanulmányi rendjükhöz időben is igazodó program során olyan készségeket is fejleszthetnek, mint a projektmenedzsment, a vezetői készségek, a kommunikáció vagy a problémamegoldás. Emellett további értékes ismereteket szerezhetnek még a vállalat működéséről, az iparági trendekről és a legújabb technológiákról.

A Wizz Air célja, hogy a Z generáció számára vonzó munkahelyet teremtsen és valódi munkalehetőséget kínáljon, amelyet az is bizonyít, hogy a legutóbbi kampányidőszakban a légitársaság 13 különböző szakterületet érintő gyakornoki programjára több mint ezren jelentkeztek.

A programot elvégző diákok pedig mintegy 90 százaléka azóta teljes munkaidős állást kapott a Wizz Airnél, sőt, többen már magasabb szintű pozícióba is léptek.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Wizz Air januártól induló Management Trainee Programjára itt lehet jelentkezni.

Fotó: AIRportal.hu
Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!