Alaposan átalakítják Oroszország legnagyobb légitársaságát: alig nyolc éven belül ötcsillagos minősítést, leányvállalatinál pedig átlagosan harminc százalékkal olcsóbb turista osztályú jegyeket és százmilliónál is több utast akar az Aeroflot-csoport.

Vitalij Szaveljev vezérigazgató nemrég egy igazgatótanácsi ülésen vázolta fel az egymilliárd dollár értékű kormányzati támogatásban részesült légitársasági csoport elkövetkező nyolc évre vonatkozó üzleti stratégiáját, amely a 2023-ig, a légitársaság fennállásának centenáriumáig tartó, korábban elindított programra épül – írta meg a Russian Aviation Insider.

Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu

Ennek megfelelően továbbra is azzal számolnak, hogy három év múlva a tomboló világjárvány ellenére is évi 100 millió utas veszi igénybe az Aeroflot és leánycégeinek járatait, ez mindennek az alapja. További öt éven belül – a 2028-ig tartó időszakban – ezt harminc százalékkal, 130 millióra kívánja növelni a vezetőség, csoportszinten 600 repülőgépes flottával, köztük 235 orosz gyártásúval.

Ezzel egy időben turista osztályon a jegyek átlagárát 30 százalékkal kívánják csökkenteni. Ennek érdekében a holdingon belül egyértelműen elkülönítik a szerepeket, az Aeroflot kifejezetten prémium szolgáltatásokkal üzemelő cég lesz, nagyrészt szélestörzsű gépekkel a flottájában.

Az Aeroflot az Airbus A320-típuscsaládba tartozó, A330, A350 és Boeing 777 gépekkel kizárólag nemzetközi és hosszútávú járatokat fog üzemeltetni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Illusztráció, a Rosszija egyik A319-ese (Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu)

Ezek színvonalát a lehető legmagasabb szintre fejlesztve nyolc éven belül az Aeroflot meg kívánja szerezni a Skytrax ötcsillagos minősítését, amellyel jelenleg csak tíz légitársaság rendelkezik a világon.

Ezzel együtt jár, hogy nem az anyacég adja majd a holding forgalmának nagyobb részét. A szélesebb tömegeket nyugati típusú diszkont modellel, a Pobeda légitarsasággal szeretnék fuvarozni, ezzel évi 55-65 milliós utasforgalmat generálni. Ez a cég kapja meg az Aeroflot ötven Boeing 737-800-asát is, egyébként flottáját jelenleg is ilyen gépek alkotják. Az átszervezés végére így összesen 170 példányt üzemeltet majd a low-cost.

Végül a csoport mintegy „fekete bárányává”, de több szempontból is fontos leányvállalattá alakítják a Rossziját: a cég feladatául a rosszabbul jövedelmező, népszerűtlen, de mégis lényeges belföldi útvonalak kiszolgálását kapja, évi 20-25 millió fős várható forgalommal. A 250 gépes flottából itt kap helyet az Aeroflot-csoport összes, kormányzati nyomás miatt megrendelt orosz gyártású repülőgépe, a Szuhoj Superjetek és az Irkut MSz-21-esek.

Superjetekkel néhány éven belül csak a Rossiya utasai találkozhatnak (Fotó: AIRportal.hu)