Felszállás közben egy Dash 8-as mindkét főfutóművéről leszakadtak a kerekek, a repülőgép egy másik repülőtéren biztonságosan leszállt, nem sérült meg senki.

A Renegade Air az ENSZ számára üzemeltetett, 5Y-SMI lajstromjelű, de Havilland Canada DHC-8-311Q Dash 8 típusú repülőgépe a dél-szudáni Maban salakos futópályájáról indult még augusztus 9-én az ASN adatlapja szerint.

A felszállás közben a repülőgép főfutóművei egy töltésnek ütköztek, amelynek következtében mindkettőről leszakadtak a kerekek.

A pilóták kiengedett futóművekkel folytatták az utat Malakal repülőterére, ahol a felesleges üzemanyag elhasználását követően sikeres hasra szállást hajtottak végre.

A repülőtéri tűzoltók habbal locsolták be a repülőgépet és környezetét, tűz nem keletkezett.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A fedélzeten tartózkodó 38 ember közül nem sérült meg senki, a Dash 8-ast később emelődaruk segítségével eltávolították a futópályáról.

Idén már ez volt a harmadik baleset ezen a repülőtéren, februárban az African Express Airways McDonnell Douglas MD-82-esének futóművei szakadtak ki helyükről a túl kemény földet érés közben, majd márciusban a Safe Air Company Boeing 727-200F repülőgépe nem tudott megállni a futópályán, és a korábbi balesetben érintett MD-82-es roncsának ütközött. Az egyik gép roncsa a mostani felvételeken is látható a háttérben.