Az építkezés nagy része befejeződött, a jelenlegi terveknek megfelelően 2026-ban nyílhat meg a frankfurti légikikötő déli, 3-as terminálja, ezután bezárnák a 2-es csarnokot teljes felújításra.

Bejáráson mutatta meg az üzemeltető Fraport, hogyan áll a legfőbb német reptér déli részén, az egykori katonai támaszpont területén épülő 3-as terminál – írja az aero.de portál.

Forrás: Fraport

Mint elhangzott, a létesítmény elérte szerkezetkész állapotát, a tető és a homlokzat pedig már lényegében teljesen befejezett, ahogy a 8500 autó befogadására képes parkolóház, a meglévő 1-es és 2-es terminálokkal összeköttetést biztosító Skyline minivasút, valamint az itteni autópálya-csomópont is. (Az üzemeltetőnél elérhető fotók még láthatóan egy korábbi állapotot mutatnak – a szerk.)

A hátralévő munkák sorában van a teljes belső kialakítás, a berendezések és rendszerek telepítése, egyebek mellett.

A járvány miatt módosított tervek szerint 2026 tavaszán nyitnák meg a csarnokot, amely jelenlegi kialakításában, 3 mólóval évi 19 millió utast lesz képes kiszolgálni, de a már engedélyekkel rendelkező további egy mólóval ez 25 millióra bővíthető.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Forrás: Fraport

Korábban szó volt arról, hogy a fapados légitársaságoknak előbb átadnák az egyik, már teljesen használható mólót, de végül erről letett az üzemeltető, az egész épületegyüttes egyszerre nyílik majd meg. A munkálatok 2025 közepére fejeződhetnek be, onnantól alapos tesztüzem venné kezdetét, a szokásos módon önkéntesek bevonásával.

A cég vezetői közölték, hogy nagy érdeklődést tapasztalnak a terminál iránt, főleg ázsiai légitársaságok részéről, továbbá mivel a járvány után az utasforgalom dinamikusan áll helyre és folytatódik növekedése, biztosak abban, hogy nem áll majd üresen a csarnok. Jelenleg Frankfurt a pandémiát megelőző utasszám 80 százalékán áll, idénre pedig 80-90 százalék között várják a forgalmat, 56,5-63,5 millió utas közötti értékkel.

Forrás: Fraport

Arról is beszéltek, hogy amikor három év múlva megnyílik az építmény, bezárnák a 2-es terminált, hogy teljesen átépítsék.

A Fraport kiemelten foglalkozik azzal, hogy fenntarthatóvá alakítsa működését, minél előbb elérje a kompenzáció nélküli nulla károsanyag-kibocsátást, ennek elérésben a legkorszerűbb technológiákat felvonultató 3-as terminál is segít, de további beruházásokat terveznek, például hatalmas napelemparkokat.