Vasárnap nulla órától regisztrálni kell érkezés előtt, és akinek nincs oltási vagy gyógyultsági igazolása, csak negatív teszteredménnyel léphet be, majd pedig karanténba kerül, ahonnan leghamarabb egy öt nap után elvégzett negatív teszttel lehet szabadulni.

A német hatóságok fokozottan kockázatos járványügyi kategóriába („Hochrisikogebiet”) sorolták Ausztriát (néhány térség kivételével), Csehországot és Magyarországot, az intézkedés vasárnap nulla órától él. A listáról szóló döntést minden héten pénteken hozzák meg, az aktuális járványügyi adatok (százezer főre vetített fertőzésszám, tesztelési arány, azon belül a pozitívak száma stb.) összessége alapján.

Így aki a Németországba lépés előtti 10 napban e területeken tartózkodott, érkezése előtt regisztrálnia kell az ide kattintva elérhető beutazási portálon (amely magyar nyelven is működik), és ha ott feltölti az oltási vagy a betegségen átesettségről szóló igazolását, elkerülheti a 10 napos karantént.

A német hatóságok csak az Európai Gyógyszerfelügyelet (EMA) által jóváhagyott vakcinákat fogadják el a Paul Ehrlich Intézet tájékoztatása szerint, azaz a Magyarországon is használt Szputnyik V és Sinopharm oltást kapók nem minősülnek védettnek. A magyar védettségi igazolványt nem fogadják el, így az uniós Covid-igazolványt érdemes leginkább beszerezni.

Forrás: Lufthansa

A kormány részletes tájékoztatást is közzétett a belépési szabályokról, amely angol nyelven ide kattintva érhető el.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A fokozott kockázatú országból érkező, védettnek nem minősülő, azaz nem beoltott vagy nem felgyógyult utasok viszont csak negatív teszt birtokában léphetnek be Németországba, ezt követően pedig azonnal karanténba kell vonulniuk 10 napra, ahonnan leghamarabb egy 5 nap után elvégzett és negatív teszt birtokában lehet szabadulni.

Az országon megszakítás nélkül átutazókra, tranzitálókra a rendelkezés nem vonatkozik, és van néhány egyéb kivétel is, amely a fenti tájékoztató oldalon megtalálható.

Az MTI közlése szerint a fokozottan kockázatos járványügyi kategóriába tartozik az Európai Unió tagországai közül a három balti ország, valamint Bulgária, Horvátország, Románia, Szlovákia és Szlovénia, és további mintegy hatvan EU-n kívüli ország, köztük Szerbia és Ukrajna. A pénteki frissítéssel egy országot vettek le a listáról, az Egyesült Államokat.

Az Austrian Airlines Twitteren is nagyon aktív vezérigazgatója, Alexis von Hoensbroech kiakadt a döntésen, és megjegyezte, hogy ilyen alapon Ausztriához hasonlóan két német tartomány, Bajor- és Szászország egyes részeit is ebbe a kategóriába sorolhatná a német kormány.