Külföldi úticéljai közül csak Új-Zélandra fog közlekedni az ausztrál Qantas a következő hónapokban, a légitársaság ugyanis október végéig törölte szinte minden nemzetközi járatát.

A légitársaság azok után kényszerült erre a lépésre, hogy Simon Birmingham kereskedelmi miniszter bejelentette: Ausztrália még legalább négy hónapig nem nyitja meg határait – írja az Executive Traveller portál. Csak néhány országba lehet kiutazni, illetve onnan beutazni addig.

A légitársaság szóvivőjének közlése szerint a következő hónapokban a belföldi járatok mellett csak Új-Zélandra közlekednek, újabb járatokat a határok megnyitásával tudnak majd indítani, így már felvették a kapcsolatot az érintett utasokkal és utazási irodákkal.

A kereskedelmi miniszter az országhatárok zárva tartásáról azt is mondta: a kormány nem tarja valószínűnek, hogy ebben az évben engedélyezni fogják a külföldi turisták beutazását, csak a diákok és hosszú távon Ausztráliában maradók belépési feltételeit enyhíthetik.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ezzel kapcsolatban jelezte: nekik is számolniuk kell azzal, hogy 14 napos kötelező karantént rendelnek el számukra.

Egy évvel ezelőtt májusban közel félmillió külföldi turista érkezett Ausztráliába, idén májusban alig 750. A kormány a 10 millió, tavaly külföldre látogató ausztrálnak pedig azt üzenete: legyenek lokálpatrióták, utazzanak belföldön valahova, és ezzel is segítsék a turisztikai szektort, amely jelentős károkat szenvedett el, és jelentős leépítések voltak. Ausztráliában eddig nem csak a nemzetközi, de a belföldi turizmus is elenyésző volt, mert több állam is lezárta határait.