Felszállás közben feltehetően ún. tailstrike-ot szenvedett, majd visszafordult Amszterdamba Jet Airways Boeing 777-300ER repülőgépe. A VT-JEW lajstromjelű repülőgép a légitársaság 9W 234 járatát teljesítette Amszterdamból Torontóba 337 utassal és 15 fős személyzettel a fedélzetén, de felszállás közben feltehetően a futópálya felületét súrolta a repülőgép farokrésze.

A repülőgép pénteken délelőtt 11 óra után néhány perccel szállt fel a Schiphol repülőtér 18C futópályájáról, majd megkezdte az emelkedést. A szolgálatban lévő légiforgalmi irányító a Jet Airways repülőgépe után sorban következő repülőgépet várakozásra utasította, mert pályaellenőrzést kellett végrehajtani egy lehetséges tail strike-ot követően. A pályaellenőrzés során nem találtak az eseményre utaló nyomokat.

A repülőgép személyzete 14 000 láb magasság elérését követően azt jelezte a légiforgalmi irányításnak, hogy le szeretnének süllyedni 10 000 láb magasságba, ki kell engedniük az üzemanyagot és vissza kell térniük Amszterdamba.

Az AVHerald értesülése szerint a légiforgalmi irányító ezt követően informálta a személyzetet, hogy a toronyban szolgálatot teljesítő légiforgalmi irányító kollégája úgy látta, mintha a repülőgép farokrésze súrolta volna a futópálya felületét a felszálláskor. A gép személyzete ezt visszaigazolta.

A repülőgép ezt követően tovább süllyedt 6 000 láb magasságba, kiengedték a felesleges üzemanyagot, majd a felszállást követően körülbelül egy órával rendben leszálltak a Schiphol repülőtér 27-es jelű futópályáján.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A leszállás után a repülőgépet szemrevételezték, de nem találtak látható sérülést a repülőgép törzsén. A holland balesetvizsgálók és karbantartó mérnökök megkezdték a repülőgép átvizsgálását.

A légitársaság az airlive.net oldalnak megküldött hivatalos közleményében megerősítette, hogy tailstrike gyanúja miatt fordult vissza a repülőgép.

Meg nem erősített információink szerint hasonló okok miatt szakította meg útját Ferihegyen a Ryanair Szófia – Brüsszel Charleroi járata 2017. április 17-én Húsvéthétfő este. A légitársaság FR 6351-es számú, Szófia – Brüsszel Charleroi járatát teljesítő, EI-DHS lajstromjelű Boeing 737-8AS típusú repülőgép Belgrád térségében utazómagasságról kb. 10 000 láb (3 000 méter) magasságba süllyedt le, majd ezen a magasságon folytatta útját Budapestig.

Videó a repülőgép leszállásáról

Forrás: AirLive.net