Újabb mérföldkőhöz érkezett az All Nippon Airways Airbus A380-asainak gyártása, a hét elején teljesítette szűzrepülését az első példány.

A gyártó tájékoztatása szerint a végösszeszerelő üzemből a közelmúltban kigördült A380-as az ellenőrző és előkészítő tesztek után hétfőn már a levegőbe emelkedett Toulouse-ban, a gép első útja Hamburgba vezetett.

A gép Finkenwerderen kapja majd meg a kabinberendezést, illetve a speciális festését, az átadás, illetve a Tokióba repülés várhatóan 2019 elején lesz. Az első japán A380-ast várhatóan 2019 első negyedévében, az ANA korábbi közlése szerint a népszerű Tokió-Honolulu járaton vetik be először.

Fotó: Airbus Industries

A három A380-as azok után köt ki az ANA flottájában, hogy a szintén japán Skymark diszkont légitársaság hat megrendelt példányából kettőt már szinte készre gyártott az Airbus, így a kereskedelmi részleget vezető John Leahy és csapata befűzte a légitársaság felszámolásában részt vevő ANA-t három gépre. Ezek azonban újak, a Skymark számára majdnem elkészült két példányt pedig végül az Emirates vette át.

Mindhárom A380-as különleges festést kap, a hawaii teknőst ábrázoló speciális arculat kék (Lani) változata az égboltot, a smaragdzöld (Kai)  az óceánt, a narancssárga (Ka La) pedig a híres hawaii naplementét szimbolizálja majd.

Az első ANA A380-as augusztus végén gördült ki a végösszeszerelő sorról.