Tengerentúli járatok teljesítésére is alkalmas lehet a Bombardier új regionális gépe, a CSeries, amely az eddiginél több utassal és megállás nélkül repülhet Londonból New Yorkba.

A Swiss Bombardier CS100-asa Budapesten. (Fotó: AIRportal.hu)

A héten landolt először a Swiss színeiben a Bombardier CS100-asa London-City repülőterén, amely azon túl, hogy a légitársaság számára örömteli volt, a Bombardier az, aki igazán elkezdhette dörzsölni a tenyerét. Ez ugyanis mérföldkő lehet azoknak, akik tengerentúli járaton akarják üzemeltetni a típust.

A Skift elemzésében kiemelte, hogy a CSeries 25 százalékkal nagyobb kapacitást kínál a jelenlegi ellenfeleinél úgy, hogy az üzemelés és a zajszint is nagyjából ugyanennyivel kedvezőbb. City-n pedig ez kulcsfontosságú, mivel a városközpont közelsége miatt a zajszennyezésre is szigorúbb szabályok vonatkoznak.

Rob Dewar, a CSeries program vezetője a szaklapnak azt mondta, egy tesztutat már teljesítettek Londonból New York – JFK-re, a gép 44 business osztályú utast képes szállítani. A teljesítmény meggyőző lehetett, hiszen elmondása szerint számos légitársaság repülné transzatlanti járatokon a típust.

Példaként említette a Skift a British Airways-t, az International Airlines Group egyik zászlóshajója ugyanis jelenleg is üzemeltet járatot London és JFK között, egy 32-székes, csak business osztállyal rendelkező Airbus A318-assal teljesítik a járatot. Az érvényben lévő súlykorlátozás miatt viszont nem tudják teletankolni, így Írországban meg kell állni kerozint vételezni. A CS100-assal viszont a Bombardier szerint megállás nélkül lehet a járatot teljesíteni és 12 utassal többet szállíthatnak. Hovatovább nem csak JFK, de Toronto is elérhető távolságban van.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Az airBaltic CS300-asa Rigában. (Fotó: airBaltic)

A CS300 pedig a másodlagos londoni, vagy lisszaboni repülőterekről tudja elérhetővé tenni az Egyesült Államok keleti partvidékét, ahogy azt a Norwegian is teszi Boeing 737 MAX-aival. Kétosztályos kabinelrendezéssel, teljes töltöttségnél a CS300 3300 mérföldet képes repülni, Rob Dewar szerint már diszkont légitársaságok is kérték, hogy tanulmányozzák az egyosztályos üzemelést ezeken az útvonalakon, bár nem ez a fő irányvonala a terméknek.

Dewar megemlítette, hogy még idén újabb megrendeléseket jelenthetnek be, tárgyalásban vannak a Qatar Airways-zel, a légitársaság az indiai üzemre használná a gépeket.