Több ezer járat késett vagy maradt ki szeptember 21-én az Egyesült Államok északkeleti részén, miután a philadelphiai légiforgalmi irányító központ kommunikációs rendszerének hibája és egy elvágott optikai kábel miatt korlátozni kellett a forgalmat több nagy repülőtéren.
Jelentős fennakadást okozott hétfőn az amerikai légiforgalomban egy távközlési infrastruktúrát érintő hiba, amely miatt a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) több órán keresztül korlátozta, illetve időszakosan le is állította a járatok fogadását és indítását az USA északkeleti részének nagy repülőterein.
A problémák elsősorban a New York környéki repülőtereket érintették, köztük a John F. Kennedy (JFK), a LaGuardia (LGA) és a Newark Liberty (EWR) repülőteret, de fennakadások voltak Philadelphiában (PHL) és a New Jersey-i Teterboróban (TEB) is.
A Reuters információi szerint problémák helyi idő szerint hétfőn 9:45 körül kezdődtek, amikor egy New Jersey-ben végzett építési munkálat során elvágtak egy, az FAA légiforgalmi rendszeréhez tartozó optikai kábelt, amely a másodlagos, backup adatkapcsolatot biztosította az érintett irányítóközpont számára.

Ezzel egy időben a philadelphiai közelkörzeti irányítóközpont (Philadelphia Terminal Radar Approach Control – TRACON) elsődleges kommunikációs összeköttetésével is probléma adódott. A tartalék kapcsolat kiesése tovább súlyosbította a helyzetet.
A Philadelphia TRACON a körzet légiforgalmának irányításában, ezen belül a Newarkra érkező és onnan induló repülőgépek kezelésében is fontos szerepet tölt be. A kommunikációs és adatátviteli problémák miatt az irányítók nem rendelkeztek a normál működéshez szükséges radaradatokkal és rádiókapcsolatokkal, ezért az FAA a biztonság fenntartása érdekében forgalomkorlátozásokat vezetett be.
Először Newarkban, Teterboróban és Philadelphiában lépett életbe a délelőtti órákban úgynevezett ground stop, később a korlátozások a New York-i JFK és LaGuardia repülőteret is elérték.
A ground stop elrendelésével az érintett reptérre induló, még földön lévő járatok nem szállhatnak fel, de a már levegőben lévők folytathatják az útjukat, ugyanakkor lehetséges, hogy kitérő reptéren kell leszállniuk, emellett az adott reptérről induló forgalmat is korlátozzák.
Délután a JFK-n, LaGuardián és Philadelphiában részben az onnan és oda induló járatok késleltetésével (ground delay program) váltották fel a teljes leállást. Az FAA adatai szerint Newarkon este is újabb ground stopra volt szükség, miközben a Philadelphia TRACON területén a berendezések tesztelése zajlott.
A probléma New York és Philadelphia térségén túl az USA teljes északkeleti régiójában fennakadásokat okozott, a járatok átirányítása miatt más repülőtereken, köztük Bostonban és a washingtoni Reagan National repülőtéren is forgalmi korlátozásokat kellett bevezetni.
A Reuters összesítése szerint a nap végére mintegy 7000 járat késett vagy el sem indult az Egyesült Államokban, ebből több mint 1400 járatot a New York környéki nagy repülőtereken érintett az eset. Több mint száz járatnak kitérő repülőtéren kellett leszállnia.
A probléma az American Airlines budapesti járatait is érinti, a hétfői Philadelphiába közlekedő AA 97-es járat Bostonban szállt le, majd onnan közel fél napos késéssel érkezett meg eredeti úti céljára, a kedden onnan a magyar fővárosba repülő AA 96-os járat pedig várhatóan mintegy 3 órát késik.
A fennakadások különösen érzékeny időpontban történtek, mivel New Yorkban zajlik az ENSZ Közgyűlésének magas szintű ülésszaka, amelyre több mint száz ország vezetője és számos miniszter érkezett a városba.
Az infrastruktúra helyreállításán az FAA, a Verizon telekommunikációs szolgáltató és a helyi közlekedési szolgáltató szakemberei dolgoztak. Délutánra sikerült helyreállítani a sérült optikai kapcsolat nagy részét, Newarkban pedig mintegy nyolc óra után újraindulhatott a járatok fogadása. A LaGuardia és Philadelphia forgalma szintén fokozatosan állt helyre.




















