Thaiföld lett az új sláger a közel-keleti fapadosok körében, a Flydubai és a Salam Air is új járatot nyitott a távol-keleti országba. Vajon a Wizz Air is követi majd a példájukat?

A Simple Flying gyűjtése szerint a Salam Air először veti meg a lábát a magyarok körében is népszerű távol-keleti országban. December végén, karácsonykor indul el új járatuk Maszkatból Phuketbe, a társaság a rendkívül nagy keresletre hivatkozott a bejelentéskor.

A járat hetente háromszor fog közlekedni, és a cég reményei szerint újabb thaiföldi úticélokat tesznek elérhetővé, miután az első járat üzembiztosan működik. Sajtóközleményében a légitársaság azt írta,
a járat megnyitása egyfajta erődemonstráció is volt, amellyel a folyamatos bővülés iránti elkötelezettségükről tettek tanúbizonyságot.

A Salam Air jelenleg mindössze 7 géppel rendelkezik, és további négyre van egyelőre rendelése, ezek Airbus A320neo családba tartoznak. A céget alig két éve alapították, a társaság állami tulajdonban van.

Forrás: Flydubai

A Flydubai december 12-én indította el járatát Krabiba, az emírségekből így ők lettek az elsők, akik az ország déli részébe is repülnek. Nagy testvérük, az Emirates elég erős a thai piacon, a Flydubai inkább rásegít majd a forgalomra, közlésük szerint az új járattal „javítani szeretnék a dubaji csatlakozást” a thai piac felé.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Thaiföld azért is tökéletes célállomás ezen fapadosoknak, mert az új generációs keskenytörzsűekkel viszonylag alacsony egységköltség mellett tartható fenn a járat, a kereslet pedig folyamatos és erős.

Mint ismert, a Wizz Air a héten jelentette be, hogy Abu-Dzabiban alapít új fapados társaságot, ezért joggal merül fel a kérdés, hogy a magyar hátterű fapados vajon belép-e erre a piacra. Közlésük szerint egyelőre nem, a kezdeti időszakban inkább az európai, afrikai és indiai piacot célozzák meg.