Amerikai titkosszolgálatok szerint az Ukraine International Airlines Boeing 737-esét irániak lőtték le, véletlenül.

A BBC az amerikai CBS televízió nyomán írt arról, hogy
amerikai műholdak két rakéta indítását, majd a gép becsapódását is érzékelték.

A Newsweek a Pentagonban, az amerikai és iraki titkosszolgálatoknál dolgozókat idézve azt írta, egy orosz gyártmányú, 9K330 Tor önjáró légvédelmi rakétarendszerrel lőhették le a gépet.

Néhány órával később Justin Trudeau kanadai miniszterelnök kijelentette, hogy bizonyítékok utalnak arra, hogy egy iráni rakéta okozta az ukrán utasszállító repülőgép katasztrófáját, amelyet feltételezések szerint tévedésből lőttek ki.

Ukrajna szakemberei már a helyszínen vannak, korábban arról beszéltek, hogy orosz gyártmányú rakéták nyomait is keresni fogják a baleset helyszínén. Az ukránok négy lehetséges variációt vizsgálnak, ezek között terrorista akció, és a gép lelövése is szerepel, bár utóbbit Irán cáfolta.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Donald Trump amerikia elnök csütörtökön azt mondta, „valaki nagyon nagyot hibázott”, és megvannak a maga gyanúi az esettel kapcsolatban.

Mint arról korábban beszámoltunk, az Ukraine International Airlines Boeing 737-800-asa szerdán hajnalban zuhant le pár perccel az Imam Khomeini Nemzetközi Repülőtérről. Ugyanazon az éjjelen Irán ballisztikus rakétákkal több olyan iraki katonai bázist is támadott, ahol amerikai és a koalíciós erők katonái állomásoznak. Emiatt sokan azt gyanítják, hogy a gépet lelőtték.

Forrás: Twitter

Az iráni balesetvizsgálók csütörtök délelőtt hozták nyilvánosságra első jelentésüket a balesetről. Ebben a szemtanúk által elmondottak alapján azt írták, a gép már a levegőben kigyulladt. A repülőgép a felszállást követően mintegy 6 perccel a Teherán közeli Szabasahr település térségében zuhant le, a fedélzeten tartózkodó 167 utas és 9 fős személyzet nem élte túl a balesetet.

Egy szemtanú videója arról, ahogy a rakéta eltalálja a repülőgépet. A videó a New York Times ellenőrzése szerint valódi.