Állami tulajdonba kerülése után benyújtják az EU-nak a TAP Air Portugal átszervezési tervét, amelyben egyetlen új gép érkezése sem szerepel, sőt már megrendelt példányokat is lemondtak.
A portugál légitársaságot az állam David Neeleman üzletembertől vásárolta vissza, hozzá köthető az amerikai Jetblue és a brazil Azul légitársaság is.
A járvány miatt a TAP is állami segítségre szorul, de a portugál kormányzat ezt csak a cég reorganizációja esetén hajlandó megtenni, hogy az Európai Unió is jóváhagyja a pénzügyi beavatkozást. A terveket december elején nyújthatják be Brüsszelnek.
A Lusa portugál hírügynökség Observador által szemlézett információi szerint az átalakításokról a héten kezdi meg az egyeztetést a dolgozókat képviselő szakszervezetekkel a menedzsment.
Pedro Nuno Santos infrastruktúráért is felelős miniszter jelentések szerint egy parlamenti vitában azt mondta, az átalakítások első fázisa már lezárult, a másodikat az érdekképviseletekkel való egyeztetéssel kezdik.
A miniszter azt is elmondta, sok embertől sok áldozatot kíván majd a reorganizációs terv, mert a cég mérete túl nagy a kialakult válsághelyzetben.
Korábbi bejelentés szerint év végéig további 1500 dolgozónak mondanak fel, 1200-at pedig már elküldtek a cégtől.
A flottával kapcsolatban a tárca vezetője annyit mondott, több megrendelést már lemondott a TAP, és tárgyalásokat folytatnak más példányok átvételének elhalasztásáról.
Nunos nem nevezte meg, de a TAP-nak csak Airbus-típusokra van szerződése: A320neókra, A321LR-ekre és A330neókra van megrendelése, de azt nem tudni, hogy melyek közül mennyit mondtak le, és melyek átvételét halasztották.