Több startup cég is tervezi, hogy idén nyáron elindítja első menetrend szerinti vagy charter járatait. Az új szereplők járvány miatt gyengélkedő vetélytársaik által szabadon hagyott piaci lehetőségeket igyekeznek kihasználni.

Spanyolországban a helyi kötődésű Iberostar szállodalánc már korábban is tervezte saját légitársasága elindítását, de a globális utazási korlátozások miatt hosszabb időre jegelték a terveket. Az Aviation Direct szerint most újabb halasztást jelentettek be, eszerint a World2Fly nevű cég a nyári menetrendi időszak kezdete helyett a karanténszabályok könnyítését várva csak júniusban teljesíti első járatát. 

A World2Fly elsődleges funkciója az Iberostar kiszolgálása, a szállodák vendégeinek utaztatása lesz.

Emiatt olyan városokba indítanak – kizárólag hosszútávú – járatokat, ahol a csoportnak van érdekeltsége. A két bázisrepülőtér Madrid és Lisszabon lesz, kezdetben Airbus A330-asokkal repülnek innen.

Forrás: Heston Airlines

Litvániában, ahol eddig is több wet-lease-re – repülőgépek személyzettel, karbantartással és biztosítással együtt való bérbeadására – specializálódott cég működött, újabb versenyző száll ringbe.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ezúttal a Genesis lízingcég és a Heston Aviation alapított itt közös légitársaságot, utóbbi nevét kölcsönözve a vállalkozásnak – írta meg a Routes Online.

A Heston Airlines a tervek szerint Airbus A320 típuscsaládba tartozó repülőgépeket fog üzemeltetni. Fő profilja az utazási irodáknak teljesített charterjáratok és repülőgépek hosszabb-rövidebb távra való bérbeadása lesz. Első járataikat májusra tervezik, ha ehhez időben kiadja az EASA a légi üzemeltetői engedélyt (AOC).

Két új légitársaság Horvátországban

A főleg közép-európaiak körében népszerű nyaralócélpont Horvátországban 2021-ben két új légitársaság is feltűnhet a színen.

Az egyiknek, az ETF Airways-nek már elég konkrét tervei vannak, az Ex-Yu Aviation cikke szerint hasonlóan a Hestonhoz wet-lease alapon szeretnének repülőgépeket – elsősorban Boeing 737-800-asokat – bérbe adni.

Forrás: ETF Airlines

Ezen felül a cég indulni szeretne a Horvátországban idén esedékes közszolgáltatási (PSO) tendereken. Ezeken államilag támogatott járatok üzemeltetési jogát csaklizhatja el hosszú időre a most pozícióban lévő Trade Airtől és a nem túl rózsás pénzügyi eredményeket produkáló Croatia Airlinestól.

A PSO-rendszerű járatok üzemeltetése a veszteség alapú kompenzáció miatt folyamatos, biztos bevételi forrást jelenthet évekre.

Kevesebb konkrétumot lehet tudni az Aerotelegraph szerint a német Sundair tulajdonosa, Marcos Rossello által létrehozott horvátországi légitársaságról. Ennek alapjául egy légiközlekedésre szakosodott IT-cég, a Fly Air 41 szolgál, de a tulajdonos szerint elképzelhető, hogy más néven mutatkozik majd be. Rossello hangsúlyozta, új cége teljesen független a Sundairtől, azzal semmilyen kapcsolata nem lesz.