A jelenlegi többszörösére növelné hosszútávú flottáját a manilai székhelyű Cebu Pacific, a cég már megkérte az ajánlatokat a gyártóktól.

A Flightglobal cikke szerint a társaság 16 darab szélestörzsű gép vásárlását határozta el és megkérték az Airbust, illetve a Boeinget, hogy küldjék el az A330neo és a Dreamliner pontos adatait.

Mike Szucs vezető tanácsos a Flightglobalnak azt mondta, hogy az adatszolgáltatásról szóló hivatalos kérelmet már tavaly decemberben elküldték, a hivatalos tárgyalás a két gyártóval még ebben a negyedévben, vagyis március végéig megtörténik, a szerződést az év közepén írhatják alá. Az első gépeket a társaság 2020 végén, 2021 elején szeretné átvenni.

Közlése szerint az új flottát főként nem új járatok indítására használnák, hanem a meglévő, de kapacitáshiányos repülőtereket szolgálná ki a meglévőkön. Meggyőződésük ugyanis, hogy a piacon jelenleg csak a kapacitás növelésével tudnak megfelelő ütemben növekedni.

Fotó: Airbus

Az új gépek nyújtotta plusz kapacitás 75 százalékát erre, a fennmaradó 25 százalékot pedig az ázsiai-óceániai régió rövidebb útvonalain használnák fel, ugyanakkor nem zárkóznak el az amerikai járatnyitástól sem.

Hirdetés

Nem meglepő, hogy a Cebu ennyire óvatos a nemzetközi hosszútávú hálózat bővítésével, 2017-ben a kiélezett verseny miatt egyszer már meg kellett nyirbálni a hálózatot, akkor szüntették be a rijádi, kuwaiti és dohai járatokat. Az észak-amerikai piacon pedig a frissen japán háttérhez és tőkéhez jutott Philippines lenne a versenytársa.

A Cebu jelenleg 6 darab Airbus A330-ast üzemeltet, amelyekkel Sydney-be, Melbourne-be, Dubajba, Hongkongba, Szingapúrba, Bangkokba, Szöulba és Tokióba közlekedik. A társaság emellett 44 darab géppel rendelkezik, első A321neójukat a napokban vették át. A flottában csak Airbusok vannak, így meglepő lenne, ha a társaság a Boeinget Dreamlinereket választaná.

Hirdetés